Információk, érdekességek

Tegyen ön is a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen

2014. július 04.

Magyarországon a keringési rendszer betegségeiben halnak meg a legtöbben. Az ezredfordulón közel 69 ezren, 2012-ben több mint 64 ezren vesztették életüket e haláloki csoporthoz tartozó betegségekben . Vagyis minden második elhunyt haláláért kardiovaszkuláris halálokok a felelősek, jól lehet odafigyeléssel, egészséges életmóddal sokat tehetnénk a szívünk egészségéért. Erre hívta a figyelmet a Magyar Nemzeti Szívalapítvány és a Szívet szívért! mozgalom. 

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja keretében öt vidéki nagyvárosba látogattak el a mozgalom képviselői, ahol a helyszínre kilátogató érdeklődőknek lehetősége volt ingyenes szűrővizsgálatokon való részvételre. A vizsgálatok mellett, a jelentkezők a szívhangjukat is adományozhatták, amivel a Magyar Nemzeti Szívalapítványt támogatták, hiszen a Reckitt Benckiser (RB) minden felvett szívdobbanás után pénzt adományozott az Alapítvány számára. Több mint 2300 ember járult hozzá, hogy a helyszínen rögzítsék szívhangját és adományozta szívdobbanásait.


Rizikófaktorok a fogágybetegség kialakulásában

2014. július 03.

A legalább naponta egyszeri, de nagyon gondosan végzett fogmosás többet ér, mint ha naponta többször, de felületesen mosunk fogat.

Napközben pedig a fogmosást nagyon jól helyettesítheti a cukormentes rágógumi használata, ami mindenki számára elérhető a nap bármely pillanatában, és tökéletesen hozzásegít a fogakon képződött savas plakksemlegesítéséhez, a fogak tisztántartásához és a mechanikai tisztító hatása mellett fokozza a nyáltermelést is, amely nem csupán javítja a komfortérzetet, de elősegíti a savas bomlástermékek kimosását, és így a fogszuvasodás megelőzését. - mondta el Dr. Gera István, Magyar Fogorvosok Egyesületétől.

A fogágybtegség rizikófaktorai
A fogak és fogágy a szájüregben egészséges körülmények között is fertőzött környezetben helyezkedik el. A fogak felszíne soha nem steril, sok millió mikroorganizmust hordozhat. Ennek ellenére megfelelő gondozás mellett az ínyünk és fogaink egy egész életen át is teljesen épek maradhatnak. Mai tudásunk szerint a fogágybetegség kialakulásában a következő rizikófaktorok játszanak szerepet :


Nem csak a szexuális kalandozások jelenthetnek veszélyt

2014. június 22.

szexuális kalandozásAzt már kívülről fújjuk, hogy a gyakori partnerváltogatásnak, a szexuális kalandozásoknak komoly veszélyei vannak. Arról viszont egyáltalán nem, vagy csak keveset tudunk, hogy a nők számára a rendszeres szexuális élet még stabil párkapcsolatban is egészségügyi kockázattal járhat. 

De pontosan milyen veszélyek leselkednek ránk, akár a hitvesi ágyban?

Az átlagosnál gyakoribb, azaz napi egyszeri vagy többszöri, óvszer nélküli szexuális együttlét, az ondó kémhatása révén, a hüvelyi védőflóra jelentős gyengülését okozhatja, amely bakteriális hüvelyfertőzést eredményezhet. A nem csak hüvelyi úton történő szexuális együttlét pedig a bakteriális vaginózis (BV) fokozott kockázatával jár. - mondja Dr. Ujházy András Ph.D, szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász szakorvos.


Akár trombózishoz is vezethet a reumás ízületi gyulladás

2014. június 16.

A reumás ízületi gyulladás igencsak meg tudja keseríteni a benne szenvedő mindennapjait, hiszen az adott testrészek merevsége, láz, levertség és nagyfokú fájdalom kíséri. Bár – főleg kezdeti stádiumban- eredményesen kezelhető, azonban kutatások szerint az állapot nagyban megnöveli a mélyvénás trombózis kockázatát. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája elárulja, milyen tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulnia, hogy megelőzhető legyen a nagyobb baj. 

Egy kutatásban egy tajvani adatbázist használva 23.74 millió embert vizsgáltak, mely közül 29 238 küzdött reumás ízületi gyulladással. A tanulmányból kiderült, hogy náluk 3,36-szoros eséllyel alakult ki mélyvénás trombózis és 2,07-szeressel tüdőembólia. Az eredmény nem lepte meg a szakembereket, ugyanis már többször feltételezték, miszerint van némi összefüggés az artritisz és a vérrögképződés között. A Kínai Orvostudomány Egyetem munkatársai szerint az egész szervezetre kiterjedő gyulladás az oka a kialakuló trombózisnak, és ami a legmeglepőbb, hogy bár a betegség főleg az időseket érinti, az 50 év alattiakat 6-szor jobban fenyegeti ekkor a vérrögösödés!


Megelőzhető az asztmás roham?

2014. június 12.

sztmás rohamAsztmás roham ritkán jelentkezik előzetes tünetek nélkül. Ismerje meg az intő jeleket, a megelőzés lépéseit és a telemedicinát, amelynek segítségével orvosa a távolból is nyomon követheti a légzésfunkciós értékek változását! 

Provokáló tényezők

Az asztmás betegségnek több típusát különböztetjük meg, így a provokáló tényezők is egyénenként eltérőek lehetnek. Általánosságban igaz azonban, hogy rontja a betegség tüneteit, illetve rohamot idézhet elő a magas légszennyezettség, a dohányfüst, az erős illatok, vegyszerek belélegzése. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosa arra is felhívja a figyelmet, hogy az időjárás változásai, a párás, hideg levegő, a fizikai, lelki megterhelés, légúti fertőzés, megfázás szintén váratlan rosszabbodást idézhet elő a betegek állapotában. Allergiás asztma esetén gondolni kell még az allergének provokáló szerepére is: egyéntől függően bizonyos pollenek, a háziállatok közelsége , vagy poros, dohos helyen való tartózkodás is asztmás rohamot idézhet elő.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...108109110...172