Információk, érdekességek

Horkolás: miért kell komolyan venni?

2023. augusztus 10.

A horkolás soha nem ártalmatlan, ez az alvás közben kialakuló hangjelenség kisebb-nagyobb betegségeket takarhat.

Fotó: gettyimages.comA horkolás a férfiaknál kissé gyakoribb, de a nők sem maradnak le sokkal mögöttük, különösen az életkor előrehaladtával. ugyanis ötvenéves kor után becslések szerint a nemek közti arány kiegyenlítődik. A horkolás és az alvási apnoe (légzéskimaradás) a nőket főként a menopauza (változókor) után érinti. Ezt az életszakaszt megelőzően a női hormonok bizonyos fokig védelmet nyújtanak a horkolás ellen. A hormontermelés csökkenése nyomán azonban az izomszövetek lazulnak testünk különböző részein, beleértve a garatot, ami összefügg ezzel a hangjelenséggel.

Míg a környezetében lévők számára az adott személy horkolása nyilvánvalóan kellemetlen, az egészségére is káros lehet. Márpedig aki horkol, az ritkán fordul orvoshoz. Öt jó ok, amelyek miatt az érintetteknek komolyan kell venniük a horkolást.

Tartósan zavarja az alvást

A közhiedelemmel ellentétben nem alszunk mélyen, amikor horkolunk. A horkolás egy éjszaka során számos „minifelébredést” okozhat, ami megszakítja a folyamatos alvást. Ez nagyon kellemetlen, mert általában a könnyű alvás során jelentkező, gyakori „minifelébredések” akadályozzák a mély alvás fázisának elérését. Ami pedig elengedhetetlenül fontos a kielégítő, pihentető alváshoz, a regenerálódáshoz, mind fizikai, mind pedig mentális értelemben.

Légzési apnoét okozhat

Nehéz lenne pontos számadatokat megadni arra vonatkozólag, hogy az alvási apnoe (alvásiapnoe-szindróma vagy obstruktív alvási apnoe: súlyos légzés – szünetekkel megszakított horkolás) hány embernél marad észrevétlen – valószínűleg az emberek többségénél. Általában 10-30 másodpercig szakad meg a légzés óránként többször az éjszaka folyamán, a jelenség „minifelébredéseket” von maga után, miközben a horkoló személy öntudatlan állapotban van. Egyes felmérések szerint az érintettek 30%-a 65 év feletti, és a kockázat az életkor emelkedésével, valamint túlsúly és diabétesz esetén is növekszik.

De milyen is az apnoe összefüggése a horkolással? Közvetlen, mert ha minden horkoló személy nem is szenved apnoéban, a kettő általában kapcsolatban áll egymással. A legtöbb apnoéval küzdő beteg ugyanis horkol. A horkolás az alvási apnoe egyik olyan tünete, mint a nappali álmosság vagy a krónikus fáradtság.


Strandgombák ellen, hatékonyan

2023. augusztus 09.

A strandokon számos olyan gombafertőzést szedhetünk össze, amitől utána hosszú hetek kemény munkájával tudunk csak megszabadulni. A gombákra való gyógyszerek többsége erős májkárosító hatású, így nagyon kell figyelnünk, ha úgy döntünk, hogy egy néplavórba visszük ázni habtestünket.  

Képforrás: Canva Pro adatbázis.A strandokon számos olyan gombafertőzést szedhetünk össze, amitől utána hosszú hetek kemény munkájával tudunk csak megszabadulni. A gombákra való gyógyszerek többsége erős májkárosító hatású, így nagyon kell figyelnünk, ha úgy döntünk, hogy egy néplavórba visszük ázni habtestünket.

Lábgombák

Sajnos ez népbetegségnek számít. A gombásodásra való hajlam sajnos örökletes, így gyermekeink lábait is folyamatosan figyelni kell. A legveszélyesebbek a közös zuhanyzók, szaunák és más nyilvános helyek. Az először a talpon vagy a lábujjak közötti területen megjelenő gombásodásért három gombaféle, a fonalas gombák (dermatophyton gombák) valamely penészgomba vagy a sarjadzó gomba (pl. candida) okolható.

Tenyészet a lábujjak közt

A gombák a nedves, meleg, sötét környezetet kedvelik, így érthető, hogy szívesen telepednek meg a cipőbe bújtatott, esetleg izzadó lábon. A tüneteket tekintve elég hasonló jelei vannak mindhárom gomba jelenlétének. Bőrpír, jellemző viszketés, hólyagocskák jelennek meg a bőrön. A széli részeken terjed a gombásodás, a fertőzött terület közepén némi javulás is észlelhető az idő előrehaladtával. Sokszor a lábujjak között "kipállás" figyelmeztet a gombák jelenlétére. Előfordulhat, hogy a talp bőrén és a talpszéleken száraz, kissé pikkelyesen hámlóbőr látható, amely alatt a bőr kissé vöröses. Ezt a jelenséget hívják a bőrgyógyászok "mokaszinlábnak". Akik tehát ilyen tüneteket észlelnek, forduljanak bőrgyógyászhoz, aki az okokat a célzott kezelés érdekében tisztázhatja. Fény derülhet a tüneteket okozó allergiákra, vagy esetleges súlyosbító tényezőkre, mint pl. vérellátási zavarokra, ill. egyéb okokra is.


Sók: jók, rosszak

2023. július 19.

Magyarországon a legtöbb elhalálozást a szív- és érrendszeri kórképek okozzák. A halálesetek egy része megelőzhető lenne, ha jobban odafigyelnénk az életmódunkra.

Az Európai Kardiológiai Társaság irányelveiből kiderül, mit kellene tenni azért, hogy egészségesebben és tovább élhessünk.

Mozgás és kiegyensúlyozott táplálkozás

A heti legalább 150 percnyi mozgás és a dohányzás mellőzése mellett jócskán akad tennivaló a táplálkozás területén is. Tömören összefoglalva: a növényi táplálékok előtérbe helyezésére és az állati eredetű ételek, különösen a vörös húsok háttérbe szorítására kell törekedni. Napi legalább 2 adag zöldség vagy gyümölcs elfogyasztása javasolt, ill. napi 35-40 g-nyi rostbevitel a cél. Heti 1-2 alkalommal ajánlott, hogy hal kerüljön a tányérra.

Oda kell figyelni arra, hogy milyen sókból mennyit fogyasztunk.

Csökkent nátriumbevitel

A túl sok konyhasó (=nátrium-klorid) ártalmas. Azzal mindenki tisztában van, hogy a magyar konyha fogásai sósak, és a feldolgozott ételek (virsli, felvágottak, ketchup, levesporok stb.) sóban dúskálnak. Jelenleg napi 9-10 g konyhasót fogyasztunk, miközben 5 g-ban kellene maximalizálni a mennyiségét. Megérné lemondani a konyhasó egy részéről, hiszen a konyhasó bevitelének a csökkentése akár 2-8 Hgmm-rel is csökkentheti a vérnyomás szisztolés (=felső) értékét.

Tanácsként adható:

– Kerüljük a pluszsózást!

– Só helyett (zöld) fűszernövényekkel ízesítsük az ételeinket!

– Korlátozzuk a magas sótartalmú ételek fogyasztását!


Az aranyér gyógyításának lépcsői

2023. július 13.

Fotó: pixabay.com

Az aranyér a végbél egyik leggyakoribb betegsége, melyigen sok embert érint. Ez az állapot is tipikus civilizációs betegség. Több terápiás lehetőség is áll az orvosok és a betegek rendelkezésére, melyek lehetnek pusztán életmódbeli változtatások, de akár műtéti beavatkozás is, attól függően, milyen stádiumú aranyérrel állunk szemben. Dr. Baranyai László, a Trombózis és Hematológiai Központ sebésze az aranyér kezelésének lépcsőit mutatja be.

Életmódbeli változtatások

Az aranyér sok esetben a helytelen életmód következménye, így gyakran annak változtatásával, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel megszüntethető a probléma. Ez azért is fontos, mivel az aranyeret sokszor a székrekedés, a keményebb széklet, az erőlködés okozza. Így tehát a kezelésében nagy szerepet játszik a széklet lazítása. Ezt diétával és rendszeres mozgással lehet elsősorban elérni.

“A fontos, hogy a beteg figyeljen oda a rostban dús táplálkozásra, a bőséges folyadékfogyasztásra, valamint arra, hogy rendszeresen mozogjon, hiszen az is serkenti a bélműködést. Sokszor már ez is elég a javuláshoz. Esetenként lehet segíteni székletlazítóval is, ám az csak tüneti megoldás lehet, az életmódváltást nem lehet kihagyni” – figyelmeztet a szakember.

Helyileg ható krémek

Több, helyileg ható készítmény is van forgalomban, melyek érösszehúzó, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatással bírnak. Attól függően, hogy külső vagy belső aranyérről van szó, léteznek krémek, kenőcsök és kúpok. Érdemes tudni, hogy magát a problémát nem szüntetik meg, csupán tüneti kezelésre szolgálnak, de ebben az esetben a panaszmentesség hosszú időre biztosíthatja a tünetmentességet is.


9 ok, amely hajlamosít a térd ízületi gyulladására

2023. július 10.

Az ízületi gyulladás, vagyis az ostheoarthritiskomoly fájdalmat és mozgáskorlátozottságot is okozhat. Dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos szerint nem szabad kétségbeesni, a fájdalom csökkenthető, a gyulladás enyhíthető.

people, healthcare and problem concept - unhappy woman suffering from pain in leg at homeSúlyos probléma – komoly panaszok

A térdet érintő ízületi gyulladására sok esetben gyanakodni lehet, a diagnózis és az ennek megfelelő kezelés azonban kizárólag orvosi vizsgálat alapján rendelhető el. Mindenesetre érdemes szakemberhez fordulni, ha valaki duzzanatot, merevséget tapasztal a térdében, ha nehezére esik a térdhajlítás és kiegyenesítés, ha reggel, felkelés után erősebben fáj a térde, ha csikorgó hanggal jár a térd mozgatása, vagy ha nehézséget okoz a futás, sőt, akár a gyaloglás is. Szélsőségesen súlyos helyzetben akár a térd mozgásképtelensége is előfordulhat.
Ahhoz, hogy az ostheoarthritis bizonyítás nyerjen, a fizikális vizsgálaton túl szükséges lehet képalkotó eljárásokra is, így például ultrahangra, röntgenre, CT- vagy MRI-vizsgálatra.

9 hajlamosító tényező

Az ostheoarthritis meglehetősen gyakori betegség, amelynek elkerüléséért azonban sokat tehetünk, ha tekintetbe vesszük a kockázati tényezők közül azokat, amelyek az életmódunkból következnek. Az alábbi felsorolás első 5 tényezője a megváltoztatható rizikófaktorokat sorjázza.

1. Elhízás
A magas testtömeg komoly terhet ró az ízületekre, így a térdre is. A kutatások szerint már 10 % súlycsökkenés is csökkentheti az ostheoarthritis tüneteit.

2. Fokozott terhelés
A fizikai aktivitás bizonyos formái kifejezetten túlterhelhetik a térdízületeket. Egyes fizikai munkakörökre is igaz ez az állítás (amelyek például térdeléssel járnak), és bizonyos sportágak nem szakszerűen végzett edzéseire is. Utóbbiak közé tartozik minden sport, ami ugrálással, futással vagy nagy súlyok emelésével jár.

3. Izomgyengeség
Ahogyan a túlzásba vitt aktivitás, úgy a mozgáshiány is fokozhatja a panaszokat. Az ízületek körüli izomgyengeség súlyosbíthatja az osteoarthritis fájdalmát, ezért az alacsony intenzitású, izomfejlesztő mozgásformák végzése különösen fontos az érintettek számára. Jó választás lehet például a fekvő kerékpár, ami úgy erősíti a combizmot, hogy nem erőlteti túl a térdeket.

4. Elégtelen folyadékfogyasztás
Az ízületi porc nagy részét víz alkotja, így az ízületek és izmok megfelelő működéséhez fontos, hogy megfelelően hidratált maradjon. Ezért az osteoarthritis betegeknek komolyan oda kell figyelni a folyadékfogyasztásra, különösen a nyári hónapokban.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...282930...174