


Információk, érdekességek
Védjük a kicsiket az égési sérülésektől
2020. augusztus 18.
A nyári családi programok között a tábortűz melletti esti időtöltés vezető helyen szerepel, ahogy a kerti, „kemping székes” sütögetés, bográcsozás és persze a családi befőzés sem népszerűtlen. Okkal, hiszen ezeket egyszerű megvalósítani, különleges az élmény, az ízvilág, a hangulat és az együtt töltött idő sok örömöt és vidámságot okoz az egész családnak. Nem árt azért az otthoni rutinból a nyaralásba elvinni az óvatosságot is…
… már csak azért sem, mert ilyenkor mindenki önfeledtebb, lazább és a tárgyi környezet sem feltétlenül jól ismert, magszokott, 100% megbízható. A súlyos gyermekkori égési sérülések jó része épp ilyenkor, a szülők nyári pihenése, a várva várt közös vakációzás, az önfeledt iskolai szünet alkalmával keletkeznek. Ezek jó része néhány a gyerekek számára hozott „idény – ökölszabály” kedves, türelmes, de következetes megkövetelésével megelőzhetővé válik.
A Bethesda Gyermekkórházban működő Országos Égésközpontban elsősorban a súlyos esetek ellátása történik. Napi tapasztalat, hogy az ország minden részéből érkeznek olyan égéssérült gyermekek, amikor valami apró baki, egy pillanatnyi oda nem figyelés, vagy a kelleténél szabadabbra engedett gyermeki kíváncsiság egész életre szóló tragédiát, sérülést, maradandó egészség károsodást okoz.
- Hol gyújthatunk tüzet?
Ha tűzgyújtási tilalmat rendeltek el, sehol. Ezt az információt mindig figyeljük (ugyanúgy, mint a hőségriasztást, vagy a viharjelzést a nagyobb rádiócsatornákon ezt is rendszeresen bemondják) Aszályos, kánikula sújtotta időben ezt egész egyszerűen nem lehet eléggé komolyan venni. A hosszú szárazság miatt az aljnövényzet szinte minden nedvesség tartalmát elveszti, a legkisebb szikrától egész erdőségek, mezők lobbanhatnak lángra pillanatok alatt. Ha nincs tűzgyújtási tilalom, akkor is csak a kijelölt tűzrakó helyen szabad tüzet gyújtani kirándulás közben, az arra alkalmas szélcsendes időben.
Horkolás: miért kell komolyan venni?
2020. augusztus 12.
A horkolás soha nem ártalmatlan. Mivel rendszerint csak a környezetet zavarja, a horkoló személy nem nagyon törődik vele, elhanyagolja, vagy csak nagyobb baj esetén veszi figyelembe. Ez annál is inkább sajnálatos, mert ez az alvás közben kialakuló hangjelenség kisebb-nagyobb betegségeket takarhat.
Még akkor is, ha a horkolás a férfiaknál kissé gyakoribb, a nők sem maradnak le sokkal mögöttük, különösen az életkor előrehaladtával. Ugyanis ötvenéves kor után becslések szerint a nemek közti arány kiegyenlítődik. A horkolás és az alvási apnoé (légzéskimaradás) a nőket főként a menopauza (változókor) után érinti. Ezt az életszakaszt megelőzően bizonyos fokig a női hormonok védelmet nyújtanak a horkolás ellen.
A hormontermelés csökkenése nyomán azonban az izomszövetek lazulnak testünk különböző részein, beleértve a garatot, ami összefügg ezzel a hangjelenséggel. Azt is fontos tudni, hogy míg a környezetében lévők számára az adott személy horkolása nyilvánvalóan kellemetlen, az káros lehet az egészségre is. Márpedig, aki horkol, ritkán fordul orvoshoz. 5 jó ok, ami miatt az érintetteknek komolyan kell venniük a horkolást.
1. Tartósan zavarja az alvást
A közhiedelemmel ellentétben nem alszunk mélyen, amikor horkolunk. A horkolás azonban egy éjszaka során számos „mini-felébredést” okozhat, ami megszakítja a folyamatos alvást. Ez nagyon kellemetlen, mert általában a könnyű alvás során jelentkező, gyakori „mini felébredések” akadályozzák a mély alvás fázisának elérését. Ami pedig elengedhetetlenül fontos a kielégítő, pihentető alváshoz, a regenerálódáshoz, mind fizikai, mind pedig mentális értelemben.
Álmatlan éjszakák, álmos nappalok
2020. augusztus 10.
A forgolódással, ébren töltött éjszakákra számtalan magyarázatunk lehet: munkahelyi, vagy családi konfliktusok, stressz, vagy ha úgy érezzük, összecsapnak a hullámok a fejünk felett. Ha ez az állapot huzamosabb ideig is eltart, nem árt, ha átgondoljuk a helyzetet: könnyen lehet, hogy inszomnia, vagyis kóros álmatlanság okozza a panaszokat.
Egyedül nem megy
Akár elvalvási nehézségekkel küzdünk, akár az éjszakai ébredések okoznak panaszt, a végeredmény ugyanaz: napközbeni fáradtság, a teljesítőképesség csökkenése, koncentrációs problémák – sorolja a kialvatlanság következményeit dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a Sleep Center főorvosa.
Az álmatlanság lehet átmeneti, adott élethelyzethez köthető, mely a körülmények változásával, a probléma megszűnésével magától is oldódik, viszonylag rövid idő alatt. Krónikus inszomniáról beszélünk, ha az álmatlanság több héten át fennáll, ilyenkor három hét-egy hónap elteltével érdemes szakember segítségét igénybe venni a probléma orvoslásához.
Három hét után önvizsgálat
Előfordul, hogy megfelelő mennyiségű alvás ellenére reggel úgy ébredünk, „mint akin átment egy úthenger” és napközben is fáradtak, álmosak vagyunk. Nem feltétlenül jó hír, ha valaki bárhol, bármikor el tud aludni. A több órás alvás ellenére fennálló fokozott napközbeni aluszékonyság az alvás rossz minőségét jelezheti, ami mögött számtalan betegség, többek között ún. elsődleges alvásbetegségek állhatnak. Ezek közül az egyik leggyakoribb a horkolás, alvás alatti légzéskimaradás, amit gyakran a hálótárs vesz észre elsőnek.
Ne tekintsük tehát normálisnak, ha hosszú ideje a kialvatlanság tüneteivel küzdünk: nappal fáradtabbak, idegesebbek vagyunk, rosszabbul teljesítünk – figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna. Néhány hét után érdemes átgondolni, hogy mikor kezdődtek a panaszok, egy héten hány éjszakát töltünk álmatlanul. Általános állapotunk mellett – stressz, napirend, határidők a munkában, családi gondok – figyeljünk az étkezésre, testmozgásra, rendszeresen szedett gyógyszerekre is.
Életmódváltással a mozgásszervi panaszok megelőzéséért
2020. július 17.
A mozgásszervi panaszokat az esetek többségében a helytelen életmód váltja ki. A túlsúly, a mozgásszegény életmód, ülőmunka, a nem megfelelő mozgásminták, a rossz testtartás gerincferdülést, nyaki és deréktáji fájdalmat, porckorongsérvet, a csigolyák elmeszesedését, ízületi fájdalmat (könyök, térd), bütyköt és kalapácsujjat okozhat.
Ha hosszútávú változást szeretnél, vagy meg szeretnéd előzni egy már kialakult probléma súlyosbodását, akkor a legfontosabb az eddigi életmód megváltoztatása. Ha 8 órát ülsz naponta a számítógép előtt, akkor szerezz be ékpárnát, vagy olyan széket, amiben egyenes háttal tudsz ülni (ez azt jelenti, hogy a gerinc természetes görbületei létrejönnek)! Hordj kényelmes cipőt, mozogj rendszeresen, táplálkozz egészségesen és fordíts időt a pihenésre, próbáld kiiktatni a stresszforrásokat az életedből! Sokan a passzív terápiát helyezik előtérbe (csontkovács, masszőr, súlyfürdő, stb.), de mindez az aktív terápia nélkül csak átmeneti javulást hoz. A porckorongsérvet nem lehet masszázzsal vagy elektroterápiával véglegesen megszüntetni.
Köztudott, hogy az izomzat a mozgás hatására erősödik, lazul el vagy épp nyúlik meg. Az izomegyensúly megbomlása pedig általában évek során alakul ki, ha helytelenül terheljük a testünket. A szakemberek azt mondják, ahány év kellett a kialakuláshoz, annyi hónap kell az izomegyensúly visszaállításához. A mozgás (az aktív terápia) kulcsfontosságú a test egészségének helyreállításához, mert a megrövidült izmokat nyújtani, a gyenge izmokat pedig erősíteni és szintén nyújtani kell.
Így előzhetjük meg a penész megjelenését nyáron!
2020. július 11.
Legtöbbször a csapadékosabb, őszi idő beköszöntével kezdünk el foglalkozni a falfelületeinket csúfító penészfoltokkal, pedig a nyári hónapokban kellene megelőzni a bajt. Esztétikailag sem szép látvány egy penészes fal, hosszútávon pedig légúti megbetegedéseket is kiválthat.
Tévhit, hogy a penészfoltok csak az őszi-téli hónapokban jelenhetnek meg otthonunk falfelületein. A napokig (rosszabb esetben hetekig) tartó párás, csapadékos nyári időjárás is kedvez a spórák megtapadásának, hiszen a penészgomba – hőmérséklettől függetlenül – a nedvesség hatására jelenik meg. A nyári hónapokban leginkább a megelőzésre ajánlott figyelni, és a már fertőzött felületek kezeléséhez is optimálisabb körülményeket biztosít a meleg évszak – mondja Podmaniczki „Szobafestő” Attila, a Poli-Farbe alkalmazástechnikusa. De, hogyan vegyük fel hatékonyan a harcot a penésszel szemben?
- Mint minden évszakban, a gyakori szellőztetés nyáron is elengedhetetlen. A legjobb, ha naponta többször 15-20 percre kitárjuk az ablakokat, „járatjuk” a levegőt a lakásban, akár kereszthuzatot is előidézhetünk. Ha teregetünk, akkor ez hatványozottan igaz! Hőség esetén is kerüljük el, hogy a pára bent rekedjen a lakásban.
- A nedvesség elvezetésére jó megoldás lehet a légkondicionálók bekapcsolása is. Ajánlott 22-23 Celsius-fok körül tartani a lakás levegőjének hőmérsékletét, kánikula ellenére is kerüljük a benti légkör túlhűtését (18 Celsius-fok alatti hőmérsékletet), amely kedvez a penészgombák szaporodásának.
- Ha tehetjük, engedjünk be minél több fényt a lakásba. Ajánlott a redőnyöket, reluxákat rendszeresen felhúzni, hogy besüthessen a Nap.
- Ha napokig tartós esőzések tarkítják az időjárást, érdemes a kinti ereszekre is figyelnünk. Ha az ereszcsatorna nem képes elvezetni a vizet, a nedvesség tartósan áztathatja kívülről is a ház falát, ami szintén kedvez a gombák megtapadásának beltéri oldalon is.
- Érdemes beszereznünk egy hőmérsékletet és páratartalmat is mérő eszközt. Az ideális, ha a szoba levegőjének páratartalma 50-55% között van, ez a legjobb az emberi szervezet számára is: nem irritálja a nyálkahártyát, és csökkenti a baktériumtermelődést. Magasabb érték esetén szellőztessünk, klimatizáljunk, így csökkenthetjük a penészesedés kockázatát.
- Ha a nyárra időzített lakásfelújítás épp egybeesik egy csapadékosabb időszakkal, hagyjuk szellőzni és kellően kiszáradni a helyiségeket, a bútorokat pár napig ne toljuk rá teljesen a falfelületekre, ezzel is minimalizálhatjuk a penészgombák megtapadásának esélyeit.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...555657...173