


Információk, érdekességek
Hogyan szabadulhatunk fel végre önmagunk alól?
2013. szeptember 06.
Mindannyian megtapasztalhattuk már, hogy mennyire sok nehézséget okoz az, ha jön a probléma és kiderül róla, hogy tényleg nehéz. Nem csak megoldani, de már hordozni is. Pláne akkor, ha mindenhonnan azt halljuk: lépj túl rajta, élj a mostban. De hogyan lehet tenni valamit ha nem megy magától?
Az önismeret, vagy nevezzük tudatosságnak-spiritualitásnak, az azon járó számára mindenképpen egy problémával kezdődik, és még több problémával folytatódik. A kérdés, hogy megéri-e a folytatás?
Zárva van az aranykapu - amikor a hüvelyizom görcsbe rándul
2013. szeptember 04.
A hüvely és a medenceizom görcsös összehúzódását, a nemi aktus kísérletére, nevezzük vaginizmusnak. Néha megfigyelhető ezzel egy időben a combok reflexszerű összezárulása, a hasizmok görcsös összerándulása is. A végeredmény pedig az aktus ellehetetlenedése, vagyis a hüvelybe való behatolás sikertelensége. Nem is gondolnák az emberek, hogy a várandósság elmaradása, a gyermekáldás sikertelensége mögött nem kevésszer ez a probléma húzódik meg. Sok esetben annyira erős a félelem, hogy már a nőgyógyászati vizsgálatot is lehetetlenné teszi, sőt a nő saját magának egy tampont, kúpot sem képes felhelyezni.
Mitől lehet érzékeny a szeméremtest?
2013. szeptember 03.
Vannak nők, akiknek megkeseríti az életét, hogy ég, csíp, fáj a szeméremtestük környéke, akár párja közeledésének hatására, akár mindenféle inger nélkül. A vulvodynia nevű ritka jelenségről dr. Demjén László, nőgyógyász beszélt.
Mit jelent a vulvodynia?
Az International Society for the Study of Vulvovaginal Disease leírása szerint a 1985-ben elnevezett jelenség a szeméremtest krónikus kellemetlen érzése, amely mögött nem áll sem gomba-, sem herpeszvírus fertőzés, bőrbetegség, vagy más laboratóriumi módszerekkel kimutatható elváltozás. A kellemetlenség leginkább égő, csípő fájdalom, amely érintésre jelentkezik, de tovább is fennállhat.
Az esetek egy részében csak a hüvelybemenet kezd csípni fizikai inger hatására, amely lehet szexuális aktus, de akár tamponhasználat, nőgyógyászati vizsgálat, sőt ennél finomabb inger is. Ez a probléma leginkább a 40 év alatti hölgyeket érinti.
A férfi mar, a nő tűr s közben éhesen kerülgetik egymást
2013. augusztus 31.
Karinthy azt mondta, a férfi és nő soha nem fogja megérteni egymást, mert mindegyik mást akar: a férfi a nőt, s a nő a férfit. Ha megérteni nem is, de megérinteni tudjuk egymást?
Érinteni könnyű. Én itt, te ott, s közben lendül a mozdulat, s utána megszületik egy érzés. Innentől kezdődik a bonyodalom. Mert a kéz ugyanaz, ugyanúgy mozog, talán a bőr is ugyanaz amit megérint, mint mindig, s az eredmény?? Tollpihe sóhajok és medveszerű morgások, vicsorgás gyötrő közöny és undor, égő szenvedély: mind-mind egy lehetőség....
A férfi keres, kutat, sokszor később veszi észre, hogy hol a keze. A nő vár, gondolkodik és tervez. Aztán gyakran csalódik. Hiszen a férfi tapasztal, azért nyúl, hogy tudja mi van ott. A mozdulata is ilyen. Réveteg, analizáló, néha bizonytalan, néha erőszakos. A nő, bármilyen érintéssel találkozik (még akkor is, ha adja!), befogadja azt, amit az érintés kelt benne. A jövőben él, mindig egy lépéssel előrébb jár, a következményeket latolgatja....
Háton hordott problémák
2013. augusztus 27.
Világszerte milliók vetik magukat alá orvosi kezeléseknek a hátfájdalom miatt, ami ma már népbetegségnek számít. Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos a kezelési lehetőségekről és az esetleges mellékhatásokról beszélt.
Óvatosan a szteroidokkal!
A hátfájdalom csökkentése lehetséges nem műtéti úton – például gyógyszerekkel, fizikoterápiával-, sebészileg és alternatív megoldásokkal is. Nemrégiben a Journal of Bone and Joint Surgery című szaklap a lumbális epidurális szteroid injekciók hatását vette górcső alá. A kutatók különösen arra voltak kíváncsiak, van-e összefüggés a szteroidinjekciók és a csontok törékenysége és a csigolyatörések közt. A több, mint 50 ezer beteg adatainak vizsgálata meglepő eredményt hozott: minél több injekciót kapott egy beteg, annál nagyobb volt a törés kockázata.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...143144145...240