


Információk, érdekességek
Mákszemből görögdinnye – hogyan fejlődik a magzat?
2018. július 30.
A legintenzívebb változások az első trimeszterben történnek, a tizedik hétre már a kicsi szinte összes szerve kifejlődik…
Hogyan lesz a mákszemnyi embrióból mindössze kilenc hónap alatt kisbaba? A várandósság alatt a babád hihetetlen fejlődésen és növekedésen megy keresztül. Tudtad, hogy a terhesség első heteiben még csak a megtermékenyülés zajlik, a hatodik héten viszont már a szíve is megdobban?
A várandósság negyven hetes időszakát az utolsó menstruációtól számítjuk, az első hetekben pedig tulajdonképpen még csak a terhességre való felkészülés és a petesejt megtermékenyülése történik.
A legintenzívebb változások mégis az első trimeszterben történnek, hiszen a tizedik hétre már a kicsi szinte összes szerve kifejlődik. Nem véletlen, hogy ebben a mozgalmas időszakban tapasztaljuk a kellemetlen tünetek többségét és a kismamákra jellemző fáradtságot.
A negyedik hétre befejeződik a beágyazódás folyamata, ekkorra eldől, hogy egyetlen mákszem nagyságú embriót, vagy esetleg ikreket rejt a pocakunk. Az ötödik héttől már hüvelyi ultrahangon keresztül is láthatóvá válik a lencse méretű embrió. Kialakul a pici gerince, agya, csontozata, a hatodik héten pedig már a szíve is dobogni kezd. Az embrionális szakasz végén megvan az összes belső szerve, a szemei, felső ajkai és orrhegye is. Az ekkor babszem méretű pici – bár még nem érezhető – mocorog is.
A kilencedik héttől egy vérvétellel járó genetikai vizsgálattal már az is kideríthető, kislányt vagy kisfiút hordunk a szívünk alatt – jóval azelőtt, hogy a kötelező ultrahangvizsgálat biztos eredményt adna a pici neméről. Azonban, a magyar genetikai törvényvényeknek megfelelően erről csak a 12. héttől tájékoztathatja orvosa a kismamát. Ezzel a kockázatmentes genetikai szűrővizsgálattal a leggyakoribb genetikai rendellenességek is kiszűrhetők.
A szülés előtti hetekben tanácsosabb elhagyni a magnéziumpótlást
2018. július 28.
A magnézium az egyik legfontosabb elem, mely segítségünkre lehet a nyugodt babavárásban. Ennek a fémnek azonban hátulütője is lehet, így a várható szülés időpontja előtt három héttel érdemes befejezni a szedését.
A terhesség alatt a szervezet különleges vitaminpótlást igényel. Azt, hogy a folsav szerepe a terhesség első szakaszában milyen kiemeltem fontos, sosem lehet elégszer hangsúlyozni, azonban sok más vegyelem, vitamin és ásványi anyag is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a várandósság idején a magzat és a kismama egészsége is egyaránt kielégítő legyen. Cikkünkben Ratkó Tünde szülésznő most a magnéziumpótlás terhesség során játszott szerepére hívja fel olvasóink figyelmét.
Mire szolgálhat a magnézium a várandósság idején?
A magnézium talán legfontosabb szerepe, hogy gátolja az izmok, így méhizomzat összehúzódását – nagyon leegyszerűsítve a keményedést, és a görcsöket. A várandósság során az első, és második trimeszterben ennek a hatásnak nagy szerepe van a nyugalom megőrzésében. A keményedések, a méhizomzat összehúzódásai rossz esetben ugyanis sajnos kiválthatnak akár vetélést vagy koraszülést is, mely hatások a magnézium segítségével kikerülhetőek.
A magnézium ezen felül részt vesz a normál energiatermelő-anyagcsere folyamatokban is, az idegrendszer és az izmok normál működésének elősegítésében, valamint a normál csontozat és a fogak fenntartásában. Ezen túl jelentős szerepe van a normál pszichológiai funkciók fenntartásában és a normál sejtosztódásban is.
Terhesség negyven felett? Nem lehetetlen!
2018. július 27.
Az orvostudomány mai állása szerint szerint negyven felett is érdemes gyermeket vállalni – az, hogy ki minként dönt, inkább a környezet és a saját elképzelések befolyásolják, sem mint az életkor…
Lehet 40 évesen gyermeket vállalni? És ha igen, akkor nem lesz sokkal nehezebb? Nem kell tartani a betegségektől, komplikációktól? Ezeket a kérdéseket segít megválaszolni dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvost is, hogy tisztább képet kaphassunk a késői terhességekről és azok rizikóiról.
A 40 körüli várandósságnak mások az orvosi értelemben vett kockázatai, mint a korábban létrejött terhességeknek. Illetve nem is annyira mások, inkább megnövekedettek. Ilyenkor a Down-szindróma és más kromoszómarendellenességek kialakulása is valószínűbb, ezeket azonban szűréssel ellenőrizni lehet.
Fontos megemlíteni, hogy nem csak a terhesség nehezebb, hanem a teherbe esés is. Ekkorra a szervezet már nem annyira fitt, sokkal könnyebben találjuk szemben magunkat a különböző problémákkal, amik hátráltatják, vagy akár lehetetlenné teszik a gyermekvállalást. A 40 körüli terhességeknél lényegesen magasabb az úgynevezett gesztációs, vagyis a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázata, de gyakrabban jelentkezik terhességi magasvérnyomás, koraszülés és vetélés is.
Azért nem kell az álmokról, csak lényegesen több odafigyeléssel kell kezelni a helyzetet. A 40 körüli várandósságnál, illetve a babatervezésnél kiemelten fontos, hogy a szervezetet a megfelelő tápanyagokkal ellássuk, a raktárait feltöltsük. Ezzel ugyanis jelentősen csökkenthető minden rizikó, és növelhető annak esélye, hogy a nő teherbe essen .Ehhez a várandósvitamin jelenthet jó megoldást, de az is csak akkor, ha megfelelően tagolt, a 3 trimeszter igényeinek megfelelően összeállított készítményről beszélünk. Fontos, hogy komplexitása mellett a benne szereplő anyagok szerves kötéssel legyenek jelen, hiszen így azok felszívódása akár 80%-kal is jobb, ami nagyon nem elhanyagolható tény!
Genetikai vizsgálatok a terhesség alatt: mikor kötelező, mikor ajánlott?
2018. július 25.
A terhesség alatti ultrahangvizsgálatok célja a magzat és az anya egészségi állapotának követése. Az előírások szerint Magyarországon háromszor kötelező megnézni a fejlődő babát a terhesség alatt, azonban a „nulladik”, úgynevezett terhesség-megállapító UH is kiemelten fontos. A mai kor lehetőséget ad arra, hogy fájdalommentesen, veszélyek nélkül, pontos képet kapjunk a magzatról, és időben kiszűrjük a fejlődési rendellenességeket – mondja Dr. Molnár László szülész-nőgyógyász, magzati genetikai ultrahang specialista.
Magyarországon az előírások szerint három alkalommal nézi meg szülész-nőgyógyász szakorvos a fejlődő magzatot,
- először a 12-13. héten, majd
- a terhesség 18-21. hetében, és
- a harmadik trimeszterben, a 29-32.hét környékén.
„Ez a három vizsgálat lényegében a legfontosabb, hisz ezek eredményével tudjuk biztonságban a kismamát és a babát. Az első genetikai ultrahangot a köznyelvben Down-szűrésnek is hívják, de nem csak a Down-kórról szól, ekkor végezhető el az első, csaknem teljes körű anatómiai vizsgálat, valamint a szív- és érrendszeri szűrés. A második trimeszteri ultrahang a 19-21. hét környékén a legrészletesebb anatómiai ultrahang: az ekkor esetlegesen felfedezett rendellenességek kapcsán van még idő olyan vizsgálatokra, amelyek cáfolhatják vagy alátámaszthatják azt a gyanút, amelyet az ultrahangon látni vélünk, illetve a későbbi kontrollok szempontjából is fontos. A harmadik, kicsit más jellegű ultrahang, a 28-31. hét környékén javasolt. Magzati állapot-diagnosztikának lenne helyes hívni, hiszen ott azt figyeljük, hogy a magzat a megfelelő ütemben fejlődik-e a méhen belül. Ez a vizsgálat hivatott arra, hogy észrevegye, ha a magzat esetleg lemarad a növekedésben” – mondja Molnár doktor.
A nőgyógyász szerint a terhesség megállapításának idején végzett „nulladik” ultrahangos vizsgálat a kismama gondozásba vétele szempontjából ugyancsak rendkívül fontos.
Nyaralás várandósan: mire érdemes fokozott figyelmet fordítani?
2018. július 24.
A nyár a nyaralás, utazás, fürdőzés és napozás időszaka. De mi a helyzet, ha valaki történetesen kismamaként szeretné élvezni nyári szabadságát? Mi az, ami miatt felesleges aggódnia? Mire kell fokozottan figyelnie? Milyen szabályokat kell betartania? Cikkünkben Ratkó Tünde szülésznő oszt meg hasznos tanácsokat lapunk olvasóival.
Étkezésnél a legfontosabb a minőség
‘Pocakkal’ egzotikus országba menni nem igazán szerencsés választás – ezt az ötletet valószínűleg az orvos is ellenzi majd. Azonban bárhova megyünk is, kismamaként fokozottan figyelni kell arra, mit is eszünk. A várandósság alatt megnőhet az étvágy, ám a gyomor nem lesz kevésbé érzékeny, sőt…! Ügyeljünk a minőségre, és csak ott étkezzünk, ahol biztosak lehetünk abban, hogy a felszolgált ételek higiénikus körülmények között, jó minőségű alapanyagokból készülnek.
Vannak, akiknél az ismeretlen illatok, szagok is gondot okozhatnak Szerencsére a nyár a teraszozás időszaka is, ahol jóval kisebb az illatok intenzitása. Ha zárt térben étkezünk, és általában is azt tapasztaljuk, hogy a szagok fokozottan hatnak ránk, érdemes olyan éttermet választani, ahol régről ismert, megszokott ételek és illatok fogadnak bennünket…
A napozásról nem kell lemondani, fontos azonban a mértékletesség
Sok kismama tart a napozástól – és aggodalmuk nem is teljesen megalapozatlan. Bár napozni pocakkal is lehet, azonban mértékkel: nagyon fontos, hogy a has ne melegedjen fel túlzottan, mert ez nem tesz jót a magzatnak. Napozásnál arra is érdemes figyelni, hogy magas faktorszámú krémmel kenjük be magunkat. Ezzel elkerülhetővé válik azon barna foltoknak a kialakulása, amelyek a várandósság alatt a napfény hatására általában gyakran jelentkeznek.
A napfürdőzéssel kapcsolatban jó tudni azt is, hogy a magas faktorszámú napkrémek használatának hátránya is lehet: előfordulhat, hogy a szervezet esetleg kevésbé lesz képes a D3 vitamin előállítására. Ebben az esetben és általánosságban is elmondható, hogy a speciális összetételű, kifejezetten kismamák részére kifejlesztett ún. várandósvitamin segíthet a vitaminhiány kiküszöbölésében, szedése támogathatja a komplikációmentes terhességet és nem utolsó sorban(!) védi a magzat egészségét is. Ügyelni kell arra, hogy a vitaminkészítményben szereplő összetevők szerves formában legyenek jelen, mivel így messze jobb a hasznosulásuk. Fontos kiemelni, hogy a három trimeszter alatt trimeszterenként eltérő a magzat és az édesanya ásványianyag- és vitaminigénye, nem utolsó sorban ezért is jó szakorvos és/vagy gyógyszerész tanácsát kikérni vitaminvásárlás előtt – így biztosak lehetünk abban, hogy valóban megfelelő készítményt vásárolunk a patikában.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...132133134...295