Információk, érdekességek

Szédülés télen

2015. január 11.

A hipertóniások jobban megszenvedhetik a téli időszakot, hiszen a hideg felerősítheti a vérnyomásproblémákat, így gyakrabban tapasztalhatnak szédülést, ami vérnyomás-ingadozásra utalhat. Hogy pontosan miért, arról dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt. 

Hideg időben nehezebb kontrollálni a magas vérnyomást, ezért fontos, hogy a hipertóniások konzultáljanak orvosukkal a gyógyszeradagjukat illetően, máskülönben könnyen romolhat az állapotuk. Éppen ezért, ha valaki többet szédül, mint máskor, lehet, hogy a 24 órás vérnyomásmérő segítségével kell kideríteni az okot.

  • Ahogy hidegebbre fordul az idő, a hipertóniás betegek nagy része csaknem 8%-os különbségről számol be vérnyomásukat illetően. A kutatók szerint ez a véredények szűkülésének tudható be.
  • Azonban más okai is lehetnek a jelenségnek. Például azok a gyógyszerek, melyeket az emberek főleg télen szednek, azok is megemelhetik a vérnyomást (például megfázás idején a nemszteroid tartalmú gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítók).
  • Emellett szerepet játszat a hipertónia rosszabbodásában még az is, hogy ilyenkor sokan fáradékonyabbak és depressziósabbak az emberek, így gyakrabban nyúlnak kávéhoz és alkoholhoz. Ráadásul kevesebbet mozognak és egészségtelenebbül táplálkoznak, melyek szintén rossz hatással vannak a vérnyomásra.

Harc a száj körüli pattanások ellen

2015. január 10.

Periorális dermatitisz néven ismert a száj körül kiütéseket, vörös pöttyöket, pattanásokat okozó makacs bőrbetegség. A probléma sokakat érint, de csak kevesen találnak rá tartós megoldást. Az átmeneti javulást hozó diéták, szteroidos krémek és smink nélküliség helyett Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa a probléma gyökerét kutatja és kezeli sikerrel.

Diétától az öngyógyításig

A hozzám forduló vendégek többsége már több módszert is kipróbált, hogy megoldást találjon a periorális dermatitisz kezelésére. Részt vettek allergia vizsgálaton, diétáznak, több – gyakran komoly mellékhatásokat is okozó – krémet, tablettát próbáltak, de időszakos javulást követően a bőrpanaszok kiújultak, vagy rosszabbodtak – meséli Krisztina. A gyógykozmetikus tapasztalatai arra is rávilágítanak, hogy sokan esnek az öngyógyítás csapdájába. „A legnagyobb gond, ha a panaszokat az otthoni gyógyszeres, vagy pipere szekrény tartalmából próbálják meg orvosolni. A korábban bevált, hasonló panaszokra használt termék egyáltalán nem biztos, hogy most is jó lesz, sőt, a nem megfelelő kezelés miatt pedig gyakran csak fokozódnak a panaszok.”


Két hatásos fegyver a túlsúly ellen – 30-on túl!

2015. január 03.

A harmadik-negyedik X után egyre makacsabbul tartják magukat a plusz kilók, amelyek észrevétlenül kúsznak fel. Vajon egy bizonyos életkor után már törvényszerű a súlytöbblet?

Az egészséges, tartós fogyás alapjairól dr. Keresztényi Zoltán humánkineziológus beszélt.

Miért lesz szűk a nadrág?

El kell fogadnunk, hogy az idő múlásával az alapanyagcsere – vagyis az olyan alapvető életfunkciók, mint a szívműködés, a légzés, az idegi működés – biztosításához szükséges energiamennyiség folyamatosan csökken. A belsőnkben zajló folyamat nyomai pedig külsőnkön is megjelennek. Változatlan étkezési szokások mellett sajnos egyre inkább kerekedni fog a hasunk, nő az „úszógumi” és egyre több helyen vehetjük észre a kitüremkedő zsírpárnákat. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a sokadik X után már ne lehetnénk karcsúak, csinosak és fittek. A megoldás azonban semmiképpen sem lehet a tápanyag- és vitaminhiányt előidéző drasztikus fogyókúra, amely hosszútávon csak a jojó-effektust készíti elő.

Két „fegyver” a túlsúly ellen: rendszeres mozgás és megfelelő táplálkozás

Az anyagcserét befolyásoló legfontosabb tényezők a kor, a nem, a táplálkozás, a fizikai aktivitás és az élvezeti cikkek. A plusz kilók elleni harc egyben az egészséges életmódra való törekvésünket is jelenti, éppen ezért a túlsúly elkerülése érdekében természetesen nem a koffein és a nikotin anyagcsere serkentő hatására kell építeni. Az idősödéssel jelentkező zsírpárnák ellen a legjobb fegyverek a rendszeres mozgás és a megfelelő étkezés.


Készülj az influenza ellen!

2014. december 28.

A kezdődő hideg tél kedvez a megfázásnak. Gyakran érezhetjük levertnek, fáradtnak magunkat, aminek a hátterében akár influenza is húzódhat.

Az influenza megbetegedést egy RNS-vírus okozza, amely igen ragályos, emberről emberre terjed orrváladékkal, köhögéssel vagy tüsszögéssel. Mindenkit megbetegíthet, azonban előfordulási gyakorisága gyermekkorban a legmagasabb. A legtöbb embernél a tünetek csak pár napig tartanak, amelyek a következők lehetnek: láz, köhögés, torok-, fej-, izomfájdalom, fáradtság, levertség, orrfolyás, vagy éppen orrdugulás. A tünetek nagyon általánosak, hátterében más megbetegedés is állhat.

Az influenza vírusok az ún. orthomyxoviridae családjába tartózó kórokozók, amelyeknek három alcsoportját különítjük el: az A-t, a B-t és a C-t. Ezek közül leggyakrabban az Influenza A vírus okoz emberben megbetegedést. A vírus mindössze 8 gént kódoló RNS-ből áll, amit kívülről fehérjék burkolnak. Immunológiai szempontból a felszíni fehérjék két alkotóeleme meghatározó jelentőséggel bír: a haemaglutinin (H) és a neuraminidáz (N). Ezek megléte szükséges ahhoz, hogy a vírus a légzőszervünk nyálkahártyáján megtapadjon, majd szaporodjon. A vírus ezen részei nagyon variábilisak, így az influenza A vírusnak rengetek alfaját különböztetjük meg. Mindenki hallott már a híres sertésinfluenzáról vagy H1N1 típusú vírusról. Ennek neve is a vírus speciális alkotóelemeire utal.

Az influenza vírus különösen veszélyes lehet a gyermekekre, a 65 évnél idősebbekre, a terhes nőkre, valamint az immunbetegekre. Náluk az influenza nemcsak egyszerű megfázás képében jelentkezhet, hanem napokig tartó magas lázzal, tüdőgyulladással, vagy akár halállal is járhat. Így fontos hangsúlyozni, hogy az Influenza ellen ma már van megfelelő védőoltás, így az éppen aktuálisan terjedő törzs ellen védettséget élvezhetünk.


Itt a tél, fokozott a veszély a megfázásra

2014. december 12.

megfázásA téli hónapokban sohasem lehet kizárni, hogy egy vírus által okozott influenzajárvány szenvedőivé válunk. Az influenzás megbetegedésekről, a viselkedési szabályokról, és azokról a szükséges intézkedésekről, amelyek segítségével csökkenteni lehet saját megfertőződésünknek, és mások megfertőzésének a kockázatát, nagyon sok információnk van. Fontos alapismeret, hogy az emberek között az influenzavírus a köhögésnél, tüsszentésnél és lélegzésnél távozó nyálcseppecskék útján terjed. A fertőzés létrejöhet piszkos felületekkel való érintkezés útján (pl. ajtókilincsek, lépcsőkorlátok, munkafelületek, telefonhallgatók) vagy kézfogás által is. Különösen magas a fertőződés kockázata abban az esetben, ha egy zárt térben több ember tartózkodik (pl. színházban, koncerten és sporteseményeken, mozikban, tömegközlekedési eszközökön vagy kávéházakban). A fertőzés és a fertőzési képesség már 24 órán belül kialakulhat, még az első szimptómák fellépése előtt. Általában a felnőttek 5 napig, a gyermekek pedig 7 napig fertőzők az első tünetek megjelenése után. A betegség körülbelül egy hétig tart, amennyiben nem lépnek fel komplikációk. 

A téli időben gyakran vesszük észre magunkon csak az egyszerű náthás megbetegedés kellemetlen tüneteit, mint például a rossz közérzet, fejfájás, orrdugulás, kaparó torok, orrfolyás.
A téli hónapokra jellemző időnként változékony időjárásra főként a gyermekek reagálnak érzékenyen, ezért náluk ilyenkor is magas a náthás-hurutos megbetegedések száma, amire fokozottan kell odafigyelni.Szervezetünk védekezőképessége a fertőzésekkel szemben a ezekben a hónapokban rendkívül alacsony. Ennek oka, hogy a természetes forrásból származó vitamintartalékaink folyamatosan kiürülnek, így ellenálló képességünk fokozatosan csökken.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...102103104...172