Információk, érdekességek

Férfiak iskolája – 16. lecke: Óvakodjunk a féltékenység csapdájától!

2016. október 08.

Ezernyi cikk, ezernyi könyv és végtelen interneten olvasható blog foglalkozik ezzel a kérdéssel. És mégsem tudunk elmenni mellette és elégszer végig olvasni, meghallgatni a témáról értekezőket.

Nem feltétlenül szeretnénk szaporítani a szót, inkább megmutatni mindkét oldalt, helyzeteket, amikbe mi magunk is olyan könnyen belesétálunk, pedig eszünk ágában sincs.

A féltékenység a szeretet fél óvása vagy csupán birtoklás?

Talán kicsit mindkettő és ez így van jól. Akkor van baj, ha elbillen az egészséges egyensúly. Mert, hogy is van ez? Ha szeretünk valakit, akkor óvni vágyjuk a szeretetét, amit irántunk érez, hiszen attól érezzük magunkat fontosnak és igazán szerethetőnek, ha szeretnek bennünket. Birtokolni vágyjuk Őt teljes lényében. Azt szeretnénk, ha folyton velünk lenne, ha csak ránk figyelne és meg se látna mást. Hiszen ez a szerelem. Akkor van baj, ha ez átcsap egy fanatikusságba, ahonnan nagyon nehéz visszatérni a realitás talajára és nagyon nehéz a kapcsolatot megmenteni.

Mit érez ő és mit érzek én?

Mikor egy kevés önbizalommal rendelkező ember szeretni kezd és összes szerelmét megosztja valakivel, hirtelen kiszolgáltatottá válik. Úgy érzi, hogy minden perc, amit a másik nélkül tölt értelmetlen. Úgy érzi, ha a szeretet lény nem hívja percenként, nem figyel rá, akkor már nem is szereti. Pedig csak önmagát kellene jobban szeretnie és elhinnie, hogy nagyon is szerethető.

Míg ezzel küzd ő, mit érzek én? Vagyis az, akit a féltékenységgel üldöznek. Tehetetlenül áll és nem érti. Eleinte próbálja a másikat nyugtatgatni és a bántó megjegyzéseire nem is reagálni. Próbál minél kevesebbet távol lenni, hogy nyugalom legyen, és próbál megfelelni. A „kivel voltál eddig?”, „miért nem vetted fel azonnal a telefont?”, „van valakid?” kérdések csak úgy záporoznak és csak ott áll értetlenül és szíve, ami addig szerelemmel volt csordultig tele, elkezd megtelni szomorúsággal. A vádak és napi szintű viták elhalványítják a köztük lévő szerelmet. A zöld szemű szörny megvetette a lábát.


Férfiak iskolája – 15. lecke – Biztos vagy benne, hogy jól szeretsz?

2016. október 07.

Azt már gyerekkorban születetten érezzük, hogy a szeretet kimutatása és annak megélése nagyon fontos. De vajon felnőtté válva mindenki tudja, hogy hogyan is kell szeretni? Mert ugyan a világ ma már nyitott mindenféle szeretetre, de vajon melyik módja az, ami megnyugtatóan megfelel nekünk és a társunknak is?

A minap olvastam egy cikket egy könyvről és az abban foglaltakról. Az életkedvről, életunalomról feszeget érdekes dolgokat és a gyerekkorban megtanult képességekről, ami akár a szeretet kimutatása és az élet ezáltal történő megélésének összefonódását is láttatja. Ami megragadott ebben a cikkben az egy fontos megállapítás volt arról, hogy hogyan is kéne szeretni: “Hogy szeretek-e, csak az mondhatja meg, aki iránt szeretetet érzek. Hiába hiszem, hogy szeretem, ha a másik menekül előlem vagy sorvadozik a társaságomban. Szeretni valakit annyit tesz, mint jobbá, könnyebbé, szabadabbá tenni az életét. És persze nem várni érte semmit cserébe….” (Feldmár András)

Hogyan érdemes szeretni?

Női oldalról nézve a szeretet kimutatása egyszerű képlet és talán azt gondolják az erősebbik nem képviselői, hogy mi nők azt várjuk, hogy szerelmünk a nap 24 órájában igyekezzen kimutatni irántunk érzett szeretetét. Pedig tessék elhinni, hogy ez nem női vagy férfi téma! Ez teljesen emberfüggő! Van aki imádja, ha babusgatják – akár férfi is lehet az illető – és van, akinek a szavak fontosabbak. És természetesen vannak olyan emberek is, akiknek a szeretet kimutatása tettekben rejlik: segítségben, elfogadásban, tiszteletben, megbecsülésben. De vajon hogyan érdemes szeretni azt, aki szerelmünk tárgya?


A záróizmok törvénye

2016. október 04.

Erről a témáról rengeteg információt kaphat az olvasó, amennyiben veszi a fáradtságot és elolvassa a téma szakavatott, alternatív Nobel díjjal kitüntetett írójának műveit. Akit említek az Ina May Gaskin, egy Tenesee állambeli bába, akinek neve egyedüli nőként került be az orvostörténelembe, róla neveztek el egy műfogást is, amivel a vállelakadás orvosolható vagy bábasolható.

 

A záróizmok törvénye

Természetesen a magyar orvosi tankönyvek lapjairól hiányzik ez az információ, de bízom benne, hogy előbb utóbb bekerül. 
Amit viszont azoknak is jó tudni, akik nem kívánnak a téma szakértőjévé válni, az az egyszerűsített verzió. 

A záróizmaink működését nagyban befolyásolja a testben levő feszültség. A legtöbb esetben, ha fájdalmat észlelünk, megfeszítjük izmainkat, nem akarjuk a fájdalmat beengedni a testünkbe. Pedig a fájdalom nem mindig negatív üzenetet hordoz, többnyire ez a testünk üzenete, hogy jobban figyeljünk erre vagy arra a területre. A feszítés, eltolás a harc, az alku fázisa. Pedig gyakran ahelyett, hogy eltoljuk a görcs, a fájdalom érzését, egyszerűen egy mély levegővel arra figyelnénk, hogy elegendő meleget, oxigént, lazaságot, melegséget küldjünk a test fájó részére, sokkal könnyebben megélhetnénk a fájdalmat, és követhetnénk testünk útmutatását. Gyakran pl.az, hogy fáj a fejünk azt jelzi, hogy kevés folyadékot ittunk, vagy fáradtak, túlhajszoltak vagyunk, vagy szeretgetésre, testi kapcsolódásra vágyunk. Tudom, hogy pillanatnyilag egyszerűbb bedobni egy gyógyszert, ha valami fáj, de sokkal közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, ha ezt a lépést csak akkor tesszük meg, ha már feltettük magunknak az alapkérdéseket és nem találtuk rá a választ, vagy a pillanatnyi helyzetünkben nem tudunk úgy reagálni, ahogyan mi és a testünk szeretné. Ehhez csak a gondolkodásmódunkat kell átfordítani, és ez hosszútávon nagyon megtérül.


Mi a shiatsu?

2016. szeptember 20.

Mi a shiatsu? Az érintés önmagában is gyógyító hatású. A Shiatsu (ejtsd: siacu) masszázs során az érintés ezen felül a KÍ (életenergia) áramlását befolyásolja a testben. A kezelés során a Shiatsu masszőr az akupresszúrás pontokat érinti különböző módokon. Így az érintés mesterien gyógyítóvá válik.

E különleges módszer alapjai a Hagyományos Kínai Gyógyászatban gyökereznek. Ez az ősi tudás került át Japánba, ahol a modern mesterek nagymértékben továbbfejlesztették. Tokujiro Namikoshi (1905-2000) megalapította 1940-ben a Shiatsu College-t Tokióban. Amerikában és Európában Shizuto Masunaga (1925-1981), és a ma is élő Wataru Ohashi tanító mester munkássága nyomán terjedt el. Fejlődéséhez hozzájárult a nyugati anatómia és élettan modern szemlélete, valamint a makrobiotika, ami a hagyományos keleti felfogást kombinálja a modern tudományos ismeretekkel. 

Keleti szemléletmódja alapján a Shiatsu kezelő teljes egészében látja az embert, a test, a lélek, a szellem egyfajta energia egységeként. Holisztikusan és intuitívan gondolkodik, a kezelés során a kezelő energetikailag egy lesz páciensével.

 


Nyáron jobban ki vagyunk téve a nemi fertőzéseknek

2016. szeptember 15.

Élete során legalább egyszer szinte mindenki elkap valamilyen szexuális úton terjedő betegséget, a nyári időszak pedig különösen kedvez a fertőzések terjedésének – mondja Dr. Tamási Béla, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján működő Országos STD Centrum klinikai orvosa.

A szakember szerint ilyenkor érezhetően többen keresik fel a nemi betegségekkel foglalkozó központokat. Fontos, hogy mielőbb orvoshoz kerüljünk, ugyanis a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegségek között több olyan is van, amely túlnyomórészt tünetmentes, ám hosszú távon meddőséget okozhat.

A 18 és 25 év közötti korosztály a leginkább veszélyeztetett, de óvszerrel a szexuális úton terjedő fertőzések többsége kivédhető – mondja Dr. Tamási Béla kiemelve, hogy a nemi úton terjedő kórokozók nagyon érzékenyek, a külvilágban gyorsan elpusztulnak, ezért ezeket a közhiedelemmel ellentétben nem lehet strandon, közös törölközőhasználattal vagy wc-n elkapni.

Nagy bajok előzhetőek meg a rendszeres szűréssel

A szakember szerint nyáron felszabadultabbak és kevésbé óvatosak az emberek, gyakoribbak az alkalmi kapcsolatok, ami érzékelhető a szexuális úton terjedő betegségekkel foglalkozó STD Centrumot felkeresők számának szezonális emelkedésében is. Dr. Tamási Béla szerint tünetek esetén, védekezés nélküli vagy rizikósnak gondolt együttlét után mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, mert az idejében felismert betegség hatékonyabban gyógyítható, mint a komplikációkkal járó esetek. Azt javasolja, hogy azok a szexuálisan aktív felnőttek, akik nem állandó párkapcsolatban élnek, legalább évente egyszer menjenek el szűrésre. A HIV és a szifilisz szűrése térítésmentes, a HPV és a Chlamydia vizsgálata azonban fizetős.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...108109110...241