


Információk, érdekességek
A beteg test a lélek segélykiáltása
2016. augusztus 15.
A betegségek a szervezet lelki, energetikai egyensúlyának megbomlásából alakulnak ki, aminek oka a gondolkodási mód helytelenségéhez vezethető vissza, de befolyásolják a magzati, csecsemőkori és kisgyermekkori traumák, lelki sérülések is. Mindenki úgy él, úgy érez, úgy cselekszik, ahogy gondolkodik. A gondolatok megjelenési helye a test.
Ha gyógyszert veszünk be, az okozatot csillapítjuk ugyan, de ez tüneti kezelés. Problémánk helyreállni sosem fog, csak enyhülni, vagy egy időre eltűnni legfeljebb. A teljes és végleges gyógyuláshoz mindig a probléma gyökerét, a valódi okot kell megtalálni. Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni. És amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség,mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.
Rendezettség és harmónia - lelki lépcsőfok a boldogsághoz
2016. augusztus 06.
Az emberi lény egyik legalapvetőbb és legtermészetesebb jellegzetessége, hogy boldogságra vágyik. Ez az igény belső hajtóerőként működik élete folyamán, ez az, amely motiválja hatékony tettek végzésére, cselekedetei sikerének elemzésére, és a továbblépésre.
A boldogság felfedezése
Az emberi életforma igazán szerencsés. „Felegyenesedett”, két lábon járó testtartás, erőteljes agyi funkciók, a gondolkodás kiemelkedő képessége jár vele. Ez az életforma kedvez a tudásnak, a ténykedésnek, a fejlődésnek és a lelki életnek. Önismeretre és önelemzésre alkalmas, könnyedén tisztántartható.
Születésünk pillanatában katartikus élményben van részünk. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy bár a győzelem, az élet sikere jelen van benne, ereje végett megrázó, sokkoló. A születés körül segédkezők dolga, hogy ezt az élményt szebbé, könnyebbé, viselhetőbbé tegyék. Már ebben a pillanatban kettős érzés uralkodhat el az emberi lényen. Egyrészt kiszakíttatik egy természetes és biztonságos közegből, kikerül egy olyan világba, ahol állandó versengés folyik, ahol a természet kötőerői vadul ostorozzák. Ugyanakkor benne van a lehetőség ereje is, az új kezdet reménye, a fejlődés újabb stádiuma, a tiszta, vagy legalábbis letisztult lap. A korábbi tettek következménye, de a szabad akarat és szabad választás dicsősége is.
A gyermek megszületvén a tanulás ösvényére lép és minden percben egyre differenciáltabb tudást sajátít el a világról és önvalójáról. Belül valami fékezhetetlen vágy hajtja, egyetlen percre sem tétlenkedik, lendületes és lelkes. Kutatja azt a harmonikus pillanatot, ami valahol belső emlékezetében még él, keresi azt a boldogságot, amelyet elégedettségként, megnyugvásként fogalmaz meg.
36 tény a fogakról
2016. július 14.

Tudta, hogy az afta fertőző, hogy háromhavonta le kell cserélni a fogkefét, hogy Magyarországon az emberek évente átlagosan 0,6 fogkefét vásárolnak, és a fogkrém nélküli fogmosás hosszú távon sárgítja a fogakat?
- hogy Magyarországon 65 éves korára minden második embernek hiányzik a teljes fogsora
- hogy 12 évesnél fiatalabbaknak átlagosan 4-5, a 35-44 éveseknek pedig 15-16 rossz foguk van.
- hogy a hiányzó fogak fogszuvasodást eredményezhetnek
- hogy a fluorid erősíti a fogakat, és megelőzi a fogszuvasodás kialakulását.
- hogy minél nagyobb a fog fluoridtartalma, annál ellenállóbb a fogszuvasodásnak a fogzománc.
- hogy 3 havonta tanácsos fogkefét váltani.
- hogy a lekerekített, közepesen kemény, rövid fejű, műanyag szálú fogkefe az ideális a fog ápolására.
- hogy az elektromos fogkefe rövidebb idő alatt, nagyobb hatékonysággal képes megtisztítani fogakat a lepedékektől.
- hogy a szájzuhanyt csak fogmosás után szabad használni, mivel ellenkező esetben a vízsugár bepréseli a fogon maradt lepedéket az ínybarázdába, és ez gyulladást okozhat.
- hogy a fogunknak és az ínynek szüksége van C és D vitaminra, valamint kálciumra.
- hogy a cukormentes rágógumi elősegíti a fogak épen tartását, mivel a rágás hatására fokozódik a nyálképződés, ezáltal a savak sokkal hamarabb hígulnak a szájban.
(Biztos) csak akaraterő kérdése? – Tastsúlykontroll (2.)
2016. július 09.
Az elhízás negatív megítélésével kapcsolatban, elmondható, hogy annyira erős a stigma, hogy az emberek rengeteg időt és pénzt fordítanak a súlyfelesleg kialakulásának megelőzésére és katasztrofálisnak tartják az elhízás lehetőségét.
Az ördögi kör bezárul
Egy kutatás eredményei szerint a nők 24, a férfiak 17%-a három évet, vagy még többet adna az életéből, ha olyan súllyal élhetne, amilyennel szeretne. A társas közegben szégyenérzést is kiváltható többletsúly nemcsak a mozgást korlátozza, hanem például az öltözködést is; nehezíti a testápolást, a személyes higiénia tartását; és mindezek, illetve a negatív társadalmi visszajelzések miatt az intim kapcsolatok kialakításának is gátját képezheti. Az elhízottak egy része számos szomorú, önleértékelő gondolattal él együtt (pl. „kövér vagyok, ezért nem kellek senkinek”, „dagadt disznó vagyok”), amely bűntudatot és kilátástalanság-érzést kelthet. A negatív előítélet és diszkrimináció krónikus pszichológiai stresszorként értelmezhető, amely káros hatást gyakorolhat a pszichés jóllétre. Mivel a társadalom előítélettel viseltetik irántuk, az elhízott emberek több pszichológiai distressz élményt élnek át, mint a normális súlyúak. És itt zárul be az ördögi kör. A pszichológiai distressz élménnyel ugyanis valahogy meg kell küzdeni. És létezik egy olyan megküzdési mód, amely nemcsak előidézi, hanem fent is tartja a súlyfelesleget.
Az érzelmi evés a negatív érzelmekkel és élményekkel (pl. magányosság, unalom, szorongás) való megküzdési mód, amely egy tanult magatartás. Az evés hangulatszabályozásra való alkalmazásában jelentős szerepet tölthet be az a neurokémiai mechanizmus, hogy a szénhidrátfogyasztás fokozza a szerotoninkibocsátást. Az agy szerotoninszintjének emelkedése a fájdalom csökkenésével és a hangulat javulásával jár együtt, így az emberek megtanulhatják, hogy ha nagymennyiségű szénhidrátot fogyasztanak, pl. édességeket, akkor jobban fogják érezni magukat. Noha az emocionális evés rövid távon segíthet az egyéneknek túljutni a szorongáson és egyéb negatív érzéseken, a probléma megoldásához nem járul hozzá, ráadásul súlygyarapodást idézhet elő, ami elhízáshoz, illetve különféle kísérőbetegségek megjelenéséhez vezethet, és akadályát képezheti a sikeres súlycsökkenésnek. Ha ugyanis a páciens önjutalmazásra, unaloműzésre, a kedvezőtlen hangulattal való megküzdésre használja az evést, akkor még komoly fogyási motiváció és együttműködési szándék ellenére is nehézséget fog okozni neki az alacsony kalóriatartalmú étrend betartása.
(Biztos) csak akaraterő kérdése? – Tastsúlykontroll (1.)
2016. július 09.
A súlyfelesleg a szó szerinti teher mellett átvitt értelemben is jelentős terheket ró az egyénekre. A nyugati társadalomban ugyanis igen kedvezőtlen az elhízottak megítélése.
A WHO a tíz legsúlyosabb betegség közé sorolja az elhízást, amely megnöveli a betegségek kialakulásának és az idő előtti elhalálozásnak a kockázatát.
A fogyókúraipar tömérdek eszközt hirdet, azt sugallva, hogy az adott diéta, étrend-kiegészítő vagy sporteszköz alkalmazásával gyors, nagymértékű és tartós fogyást érhetünk el. Ezek a praktikák azonban a legritkább esetben váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. A jojó-effektus pedig veszélyes, mert egyre kedvezőtlenebb testösszetételhez vezet.
Az elhízással kapcsolatos negatív attitűdök már óvodáskorban tetten érhetők, és az élet számos területét áthatják, a médiától kezdve az oktatáson és a foglalkoztatáson át az egészségügyi ellátórendszerig. Az egészségügyi szakemberek számottevő része negatív, vagy legalábbis ambivalens attitűddel viseltetik az elhízottak iránt. Az előítélet alapját az a hiedelem szolgáltatja, hogy az elhízás viselkedéses probléma, az akaraterő hiányának a jele. Az elhízott egyén tehát akaratgyenge, saját maga felelős az állapotáért, és ha nem képes változtatni, akkor méltán érdemel megvetést.
De vajon valóban így van-e?
A testsúlykontrollhoz valóban szükséges a hatékony önszabályozás, a kísértéseknek való ellenállás, azonban az „akaraterő” önmagában nem elegendő. A sikeres, hosszú távú testsúlymenedzselés ugyanis az evési és aktivitásbeli magatartások egész garmadájának tartós megváltoztatását és a készségek egész készletét igényli, az élelmiszerek kalóriatartalmának ismeretétől kezdve az egészséges étrend összeállításán át a nemet mondásig. Ez utóbbi remek példa a környezet szerepére a súlyprobléma kialakulásában és fennmaradásában.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...112113114...241