


Információk, érdekességek
Segítség! Bepisil a gyerekem
2018. június 04.

Az éjszakai ágybavizelésről (enuresis nocturna) akkor beszélünk, amikor óvodás, vagy iskolás gyermekeknél még mindig állandó vagy visszatérő rendszerességgel fennáll a hólyag éjszakai ürítése. A jelenség időbeliségét tekintve két alapvető típusra lehet osztani a betegség et.
Az elsődleges (primer) amikor a gyermek a születése óta soha nem volt szobatiszta legalább fél éven keresztül, és a másodlagos (secunder) pedig amikor hosszabb időszak után kezd el újra bepisilni.
A megjelenő tünetek alapján pedig van egytünetű (monosymptomas )és többtünetű (polisymptomas), az utóbbiban különböző fertőzések, illetve székrekedés is kapcsolódhatnak.
Amikor a jelenség 5-6 éves korban még mindig fennáll, mindenképp indokolt szakorvosi vizsgálatot kérni, és felkeresni egy gyermek nefrológust. Amennyiben az orvosi vizsgálatok mind negatív eredménnyel zárultak, úgy nagy valószínűséggel a bepisilésnek lelki okai vannak.
Van megoldás a kismamák haj- és bőrproblémáira
2018. május 31.
A fogantatás pillanatától kezdve számos változás megy végbe a szervezetben, amely gyakran haj- és bőrproblémákat is eredményez. Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásairól és a kezelési lehetőségekről beszélt.
Változások a bőrön
A várandósság alatt bekövetkező hormonális változások azt is eredményezhetik, hogy a meglévő szeplők, májfoltok sötétebbek lesznek, az anyajegyeknek pedig változhat a színe, mérete. Ezen változások általában jóindulatúak, de – mint minden változást – ezt is ajánlott bőrgyógyásszal ellenőriztetni. A terhességre különösen jellemző lehet, hogy bőrszínű, nyeles növedékek (fibrómák) alakulnak ki a nyak, hónaljak, mellbimbó területén. Megjelenhetnek apró, olykor viszkető, száraz felszínű, barna növedékek is, amelyek jóindulatú, fokozott szarutermelés következtében kialakuló, nem fertőző szemölcsök (seborrhoeas verruca). Ha ezek esztétikailag vagy elhelyezkedésük miatt zavaróak, a terhesség után bőrgyógyásszal lehet eltávolíttatni.
Szinte minden kismama megfigyelheti, hogy az emlőbimbó és az emlőudvar sötétebbé válik, a has középső vonalán pedig egy sötétebb csík jelenik meg. Ezek a változások a szülés után rendszerint elmúlnak. Megelőzésképpen azonban a pigmentációs zavarok ellen különösen fontos a megfelelő faktorszámú fényvédő termékek használata.
Mit tekerjen a gyerek a kétkerekű kerékpár előtt?
2018. május 30.
A gyerekek többsége 5 éves kor körül tanul meg kétkerekű kerékpárral közlekedni. Addig azonban hosszú út vezet a fejlődésben: olyan képességek kialakulására van szükség, amelyek ezt lehetővé teszik. Ezekről, és az életkor szerint ajánlható kerékpárokról is beszélt Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője.
1 éves kortól babajárgány
Az első járgányt már akkor érdemes beszerezni, amikor a gyermek önállóan jár. Az első lépések megtétele után, a kicsik szívesen közlekednek úgy, hogy valamit tolnak maguk előtt, ez biztonságérzetet ad közlekedés közben. Erre jó célt szolgál kezdetben a babakocsi is – ha éppen nem akar benne ülni és nézelődni – akkor foghatja az ülés alatti kosarat, mi pedig a felső kar segítségével biztosan tartva, a gyerek tempójához alkalmazkodva tolhatjuk a babakocsit. Később, amikor már biztosabban jár, érdemes erre a célra beszerezni egy babajárgányt is. Ezek a négykerekű járgányok multifunkciósak: az ülés alatti rész pakolható, az út közben szerzett kincseket is elrejthetik benne, a háttámla séta közben tolható, ha pedig inkább leülne, akkor egyszerű „motorként” is használhatja, lábbal hajtva.
A náthától is jobban féltjük gyerekünket, mint az elhízástól
2018. május 28.
A 0-10 éves korú gyerekeket nevelő édesanyák legnagyobb félelme, hogy a gyereknek eltörik a karja vagy a lába, a legkevésbé pedig attól tartanak, hogy a gyerek túlsúlyos lesz – ez derült ki az Európai Elhízás elleni nap alkalmából, az NRC által készített reprezentatív felmérésből .
Míg az édesanyák kétharmada tud arról, hogy az elhízás kockázata gyerekkorban a megfelelő táplálással és életmóddal jelentősen csökkenthető, nagyon kevesen tesznek valós lépéseket ennek érdekében, ráadásul akkor sem a megelőzésben fontos első 1000 napban, hanem jellemzően csak a nagyobb gyerekeknél kerül elő ez a kérdés.
Az NRC reprezentatív kutatásának adatai szerint tízből nyolc szülő a csonttöréstől félti leginkább 0-10 éves kor közötti gyermekét, valamint azoktól a súlyos betegségektől, amelyek műtéti beavatkozást igényelnek. Ilyen például a mandulaműtét, vakbélgyulladás. A harmadik helyen olyan betegségek állnak, mint az influenza, a rotavírus vagy a bárányhimlő, amelyek miatt a gyerekek könnyen kórházi ápolásra szorulhatnak. Az anyák által rettegett betegségek sorában az allergia után következnek a szív- és érrendszeri betegségek és a cukorbetegség.
Nagyon meglepő, hogy a felmérés szerint az elhízástól féltjük legkevésbé gyermekeinket, ezt még a nátha és a megfázás is megelőzi, pedig köztudott, hogy az elhízás olyan betegségekért tehető közvetlenül felelőssé, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, vagy a cukorbetegség.
Mikor kezdjük a gyermek idegen nyelvi fejlesztését? (2.rész)
2018. május 19.
A korai nyelvoktatással kapcsolatban sok az érv pró és kontra oldalon egyaránt, hiszen nyelvtanárok, pszichológusok, logopédusok és gyógypedagógusok között is megosztó a téma, hogy mikor érdemes elkezdeni a „nyelvtanulást”.
Egy azonban biztos, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van az idegen nyelv ismeretére, hiszen nélkülözhetetlen a továbbtanuláshoz, a diplomához, a munkavállaláshoz vagy akár csak egy külföldi utazás során. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen formában, hogyan jutunk a nyelvtudás birtokába.
A korai nyelvi fejlesztés legfontosabb célja, hogy pozitív attitűdöt alakíts ki, és a gyermek megszeresse a nyelvet. Ne akard direkt tanítani a gyermeket, nem akadémiai nyelvtudás a cél, csupán megismerni együtt az angol mondókákat, a dalokat és a kultúrát. Ha a szülő a nyelv szeretetét tudja átadni a gyermekének, ezzel adja a legbiztosabb alapot, aminek segítségével később gátlások nélkül beszélheti majd a nyelveket.
- A legfontosabb hozadéka a játékos angol nyelvi fejlesztésnek az együtt töltött minőségi idő, a szülő-gyermek kapcsolat mélyítését segítő ölbeli játékok, mondókák, dalok és mesék, beszélgetés, amit együtt csináltok és egy plusz közös kapocs lehet köztetek.
- A játékos angol nyelvi fejlesztésnek akkor van értelme, ha a szülő is és a gyermek is jól érzi magát közben, nem kell magad „megerőszakolni”, hogy idegen nyelven szólj hozzá, ugyanis ez a rossz érzés átragad a gyermekre. Legyél játékos, laza, természetes. A gyermek a szülőtől a hozzáállást lesi el. Csináld szívesen, énekelj átéléssel!
- Hallgassatok együtt angol dalokat, mondókákat! Az anyanyelvi hanganyaggal a saját és a gyermeked kiejtésének fejlődését is támogathatod!
- Tevékenységbe, cselekvésbe ágyazottan add át a nyelvet, hiszen a gyermek gondolkodása cselekvésekhez kötődik.
- Az anyanyelv elsajátításához is hasonló módon, mondókákon, dalokon és sok-sok játékon, mozgáson keresztül adjad át a nyelvet!
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...137138139...295