


Információk, érdekességek
Mikor kezdjük a gyermek idegen nyelvi fejlesztését? (1.rész)
2018. május 18.
A korai nyelvoktatással kapcsolatban sok az érv pró és kontra oldalon egyaránt, hiszen nyelvtanárok, pszichológusok, logopédusok és gyógypedagógusok között is megosztó a téma, hogy mikor érdemes elkezdeni a „nyelvtanulást”.
Egy azonban biztos, előbb-utóbb mindenkinek szüksége van az idegen nyelv ismeretére, hiszen nélkülözhetetlen a továbbtanuláshoz, a diplomához, a munkavállaláshoz vagy akár csak egy külföldi utazás során. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy milyen formában, hogyan jutunk a nyelvtudás birtokába.
Mivel minden gyermek különböző, nem egyforma a fejlődési ütemük, az érdeklődési körük, a teherbíró képességük, ezért több szempontot is érdemes figyelembe venni, amikor a gyermek idegen nyelvi fejlesztése mellett döntünk. Lényeges ugyanis az is, hogy milyen körülmények között, milyen módszerekkel és ki adja át az idegen nyelvet gyermekünknek.
Hitek és tévhitek
Rengeteg a tévhit és a mendemonda, ami a korai nyelvoktatás körül kering, miszerint ez káros, a gyermek számára megterhelő dolog, ami késlelteti a beszédfejlődést, nem fog tudni az anyanyelvén sem beszélni, inkább a játékkal foglalkozzon, és ehhez hasonló kijelentések.
Abban az esetben elfogadott a gyermekek nyelvi fejlesztésének kérdése, ha a szülőknek nem ugyanaz az anyanyelvük, vagy külföldön élnek, és így kerül a gyermek kapcsolatba több nyelvvel is. Ilyenkor természetes kétnyelvű környezetről beszélhetünk. Amikor mindegyik szülő a saját anyanyelvét használja a gyermekkel való kommunikációban, például angol édesapa angolul, magyar édesanya magyarul beszél a gyermekekhez, egymás között pedig egy előre megbeszélt nyelvet használnak. Mindenki következetesen használja a saját anyanyelvét.
Új, méhen belüli fogamzásgátló eszköz – hormon nélkül
2018. május 14.
A hosszútávon is biztonságos és hatékony hormonmentes fogamzásgátlók választéka a réztartalmú spirál (közismertebb nevén hurok) után egy újabb lehetőséggel bővült hazánkban: több nyugat-európai ország után Magyarországon is forgalomba került a „rézgyöngy”. A különlegessége: a forma-emlékező fém, a nitinol, ami az eddig használt spirálokhoz képest egy egészen új formát tesz lehetővé, csökkentve ezáltal a hagyományos spirálokkal tapasztalt kellemetlen mellékhatásokat.
Mi az az IUB™ Rézgyöngy?
Az IUB™ Rézgyöngy egy a spirálhoz hasonló fogamzásgátló eszköz. A méh üregébe helyezve hormonmentesen véd a nem kívánt terhességtől teljes öt éven keresztül.
Az IUB™ Rézgyöngy” egy speciális forma-emlékezettel rendelkező fémből, a nitinolból készül, amit már régebben használnak az orvostudományban implantátumok készítésére. A speciális fém, amire 17 rézgyöngy van felfűzve, egy fehér polimer réteggel van bevonva az esetleges allergiás reakciók elkerülésére. Így a rézgyöngy gömb alakban helyezkedik el a méh üregében, nincsenek éles végei vagy szögletei, mint a hagyományos T alakú spiráloknak.
Ovis ballagásra iskolatáskát? – Ilyen a jó táska!
2018. május 10.
Ha a család úgy dönt, hogy valamilyen tárgyi ajándékkal is emlékezetessé tenné az óvodai ballagást, praktikus választás az iskolatáska. De mire érdemes figyelni, ha egy jól használható, strapabíró darabot szeretnénk, amely a megajándékozott tetszését is jó eséllyel elnyerni?
Mire figyeljünk, ha iskolatáskát ajándékozunk ovis ballagásra?
A gyerekek egészen más szempontok mentén döntenek, ha az iskolatáskájukról van szó. Megeshet, hogy első látásra beleszeretnek egy táskába, mert azon a kedvenc mesehősük látható, a szülő azonban másik – praktikusabb, strapabíróbb, gerinckímélőbb darabot szeretne – mondja Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője. A vonzó külső tulajdonságok mellett egyértelműen érdemes más szempontokat is figyelembe venni.
Vigyáz a hátára!
A napi tanszerek súlya akár több kg is lehet, nem mindegy, hogy ez a súly hogyan oszlik el a gyermek hátán. Az ergonomikus iskolatáskák kialakítása miatt a gerincet és a vállakat kevésbé éri terhelés, a gyermekek könnyebbnek is érzik az ilyen típusú táskákat.
A koraszülés okairól
2018. május 02.
10-ből 8 gyerek tölt kórházban legalább egy éjszakát
2018. április 28.
Megfázással, fül-orr gégészeti problémákkal és egyéb gyermekbetegségekkel bajlódnak a legtöbbet a gyerekek 18 éves korukig, és nem ritka az sem, ha kórházban kell tölteniük az éjszakát…
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 750 fős felmérése szerint az ellátás minősége, és a diagnózis felállításának a gyorsasága mellett, az MR készülékek elérhetősége a legfontosabb a szülők számára.
Bár az orvostudomány folyamatosan fejlődik, minden szülő rémálma, amikor gyermeke megbetegszik.
A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 750 fős felmérése szerint megfázással, fül-orr-gégészeti problémákkal és gyermekbetegségekkel bajlódnak a legtöbbet a gyerekek 18 éves korukig (48%, 37% és 27%).
Emellett gyakori az allergia (21%) és a sérülések (13%), de nem ritkák a szemproblémák (8%), az emésztési problémák (7%) és a pszichológiai/pszichiátriai problémák (5%) sem.
A legnagyobb egészségügyi gond a megkérdezettek 43%-ának tapasztalatai alapján már a gyermek 0 és 3 éves kora között jelentkezett, de a válaszok alapján „kritikus” a 4-7 éves korosztály is. A kor előrehaladtával láthatóan csökkennek az egészségügyi problémák. A kitöltők leggyakoribb válaszai (40%) alapján gyermeküknek 18 éves koráig legalább 21 alkalommal kellett orvoshoz vagy rendelésre mennie.
Nem ritka, hogy a gyermeknek kórházban kell töltenie az éjszakát (83%), a megkérdezettek közel 41%-a nyilatkozott úgy, hogy ilyen esetben nem volt lehetőségük a gyermekükkel aludni a kórházban. A kitöltők 64%-a arról számolt be, hogy 1-5 napot töltöttek kórházban, közel 24%-nyi válaszadó 6-15 napot, 8% 27 nap fölötti számot jelölt meg.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...138139140...295