


Információk, érdekességek
Hogyan változtasd meg az életed?
2019. június 11.
Sokan reménykednek abban, hogy léteznek olyan "csodamódszerek", amelyekkel egycsapásra megváltoztathatjuk az életünket, megoldhatjuk régóta húzódó komoly problémáinkat. Én nem találkoztam eddig ilyen módszerrel, bár sok mindent kipróbáltam, és sok közülük hatékonynak bizonyult az életem különféle területein. Úgy gondolom, a titkon talán mindenki által vágyott csodamódszer sajnos nem létezik: nem szabadulhatsz meg varázsütésre a negatív tulajdonságaidtól - lépésről lépésre kell őket szeretettel átalakítani, még inkább elfogadni.
Nem találhatod meg a jól működő, boldog párkapcsolatot addig, amíg elég éretté nem válsz rá, és amíg össze nem csiszolódtok minden téren (ami akár éveket is igénybe vehet). Nem hiszek a gyors meggazdagodást ígérő pénzügyi módszerekben ugyanúgy, ahogy a harmadik szem megnyitásával kierőszakolt „megvilágosodásban” sem. Bár felgyorsult világunkban mindent azonnal akarunk, az önfejlesztés lassú, kitérőkkel, kanyarokkal és visszaesésekkel járó, mély rétegekbe lenyúló folyamat, ami már önmagában türelemre, elfogadásra, szeretetre tanít .
Ez az, amit a spirituális útra tévedők, a saját miértjeik után kutatók gyakran elfelejtenek, amikor azonnali megoldásokat keresnek, és amikor a századik módszerről is kiderül, hogy ez sem hozta meg az átütő sikert. Sokan ilyenkor csalódottan legyintenek és inkább lemondanak az önismeretről. Sajnos az egyes módszerek képviselői sokszor tesznek is arról, hogy marketinges hevületükben túlzásokba esve olyasmit állítsanak, amit nem lehet elvárni egyetlen spirituális, önfejlesztő irányzattól sem.
Merthogy egyik sem fogja megoldani HELYETTED az életedet. Az önmagunkért vállalt felelősséget nem kerülhetjük ki, akármilyen módszert is választunk a fejlődéshez.
Ez alól nem kivétel egyetlen önismereti módszer sem! Érdemes kitartóan és nyitott szívvel, elmével kutakodnod, akár több időt is rászánva arra, hogy megtaláld, mi az, ami nálad beválik – és akár többet is használhatsz természetesen egyszerre. Az érzékelésed folyamatosan finomodni fog és egyre mélyebb rétegekbe fogsz tudni leásni önmagadban.
Számomra az egyik leghatékonyabb módszer a spirituális választerápia (svt), de ez az eljárás sem veszi le a felelősség terhét a vállunkról. Mi az, ami miatt mégis különösen hatékony?
A panaszkodás arra szolgál, hogy megtanítsa: nem szolgál semmire
2019. május 18.
Jó kis menedék. Olyan jólesik megosztani, kiadni magunkból, abban a hiedelemben, hogy megszabadulunk a nyomasztó tehertől. Az elme máris kész a magyarázattal: ha megosztjuk, kevesebb marad belőle nekünk...

Az első lépést tehát megtettük, megosztottuk. És aztán? Mintha mégsem lenne könnyebb. Mintha mégsem hozna megoldást. Mintha még nagyobbnak tűnne a probléma. Egy dolgot biztosan elértünk: akinek elmeséltük, akinek jól kipanaszkodtuk magunkat, annak azért rendesen lehúztuk az energiáját.
Hogyan tovább? Még jobban sajnáljuk magunkat, még inkább felelős a külvilág a problémánkért, hiszen beleadtunk mindent, amit csak lehet. Magunkat mindesetre mentesítettük, hiszen kívülre helyeztünk minden okot, körülményt – és egyúttal a megoldást is!
A panaszkodás nem visz előre, de valamit azért mégiscsak tanít: nem szolgál semmire. Mehetünk fűhöz-fához, elmesélhetjük százszor és ezerszer is a problémát, a fájdalmat, a sérelmet – ettől még ottmarad, ahol keletkezett.
Mi lenne, ha felelősséggel élnénk? Ha végre elhinnénk, hogy senki más nem éli az életünket rajtunk kívül. Ha mi éljük, mi tudunk változtatni is rajta. Mi lenne, ha panaszkodás helyett megpróbálnánk lehetőségeknek tekinteni a gondjainkat? Lehetőség a fejlődésre, a növekedésre, a jobb emberré válásra. Mert mi mástól is haladnánk előre, ha nem attól, hogy másképp nézünk minden kihívásra, feladatra, nem tetsző dologra? A bennünk keletkező hullámokat nem érdemes még nagyobbra dagasztani, de érdemes elcsendesíteni, békével fogadni, és törekedni arra, hogy a helyzetet megoldjuk.
A macskatulajdonos befolyásolhatja kedvence viselkedését
2019. május 15.
A PLOS ONE című tudományos folyóiratban publikált tanulmány több mint háromezer, döntően Nagy-Britanniában élő macskatulajdonos bevonásával készült. A kutatás részeként a szakemberek saját személyiségvonásaikról kérdezték a résztvevőket, valamint a macskájuk viselkedéséről, egészségi állapotáról és életmódjáról is kifaggatták őket – írta a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
A vizsgálat hasonló eredményeket hozott, mint a szülő-gyermek kapcsolatokat vizsgáló korábbi kutatások.
Az emberi személyiséget vizsgáló tanulmányok például kimutatták, hogy a szülői neuroticizmus negatív hatással lehet a gyerek jólétére, ami megmutatkozhat a gyengébb fizikai és mentális egészségben vagy az általánosságban nézve alacsonyabb életminőségben.
A mostani vizsgálat kimutatta, hogy a macskatulajdonosok esetében a szorongással és érzelmi bizonytalansággal járó neuroticizmus magas szintje negatív hatással lehet a háziállat jólétére.
A magas fokú neuroticizmussal jellemezhető macskatulajdonosok továbbá nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy a macskájuknak “viselkedési problémája van”, ami fokozott agresszivitásban, szorongó/félénk magatartásban nyilvánul meg, emellett ezeknél az állatoknál gyakoribb a stresszel összefüggő betegség, a folyamatos orvosi kezelés, valamint a túlsúly.
A macskatartók pozitív személyiségjegyei ugyanakkor szintén hatással vannak a háziállat viselkedésére.
A női és férfiagy különbségei
2019. május 05.
Az eddigi legnagyobb agyi képalkotó vizsgálattal végzett kutatás során felfedezték a női és a férfiagy aktivitásbeli különbségeit.
Az agyi képalkotó vizsgálatot – melynek célja a női és a férfiagy működésbeli különbségeinek feltérképezése volt – 46 034 résztvevő bevonásával végezte 9 amerikai klinika.
A tanulmány eredményei szerint a nők agyának számos területe – elsősorban a prefrontális kéreg – jelentősen aktívabb a férfiakéhoz képest. A prefrontális kéreg a megfontolt cselekvés, az agressziószabályozás, a figyelem-összpontosítás és a problémamegoldó gondolkodás központja. A többi agyterület összehangolt (integrált) működését irányító prefrontális kéreg érettségétől függ az indulatkezelés, a tudásszomj, a rugalmas alkalmazkodás, a kiegyensúlyozott ítéletalkotás, a morális döntéshozatal, az önreflexió, az empátiás és az intuitív készség is.
A férfiaknál is találtak olyan területeket az agyban, melyek aktívabbak a nőkéhez képest: náluk a vizuális és a koordinációs központok működése volt kiemelkedő.
Megmutatkoznak a készségbeli különbségek
A kutatás során a résztvevők agyának különböző területeinek véráramlását is megmérték SPECT-vizsgálattal. Mind a 128 agyi régiót megfigyelték passzív-pihenő állapotban, illetve aktív működés közben is, amikor a résztvevők különféle kognitív feladatokat oldottak meg.
A SPECT-vizsgálat eredményei szerint a nőknél erősebb a prefrontális kéregben a véráramlás, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért fejlettebb az empatikus készségük, az intuíciójuk, illetve az együttműködésre való hajlamuk. A nők agyának limbikus területén is megnövekedett véráramlást mutattak ki, aminek köszönhetően a nők jobban ki vannak téve a szorongás, a depresszió, az álmatlanság és az érkezési zavarok, kockázatainak.
A gének befolyásolhatják a házasság minőségét
2019. április 26.
Azt vizsgálták, vajon az oxitocin hormont szabályozó gén (OXTR) eltérő genetikai kombinációi hogy befolyásolják a partnerek egymást támogató magatartását, ami a házasság minőségének egyik kulcsa – írta a ScienceDaily.com.
A Journal of Family Psychology című szaklap aktuális számában ismertetett kutatás vezetője, Richard Mattson és kutatócsoportja azért választotta az OXTR-t, mert ez a gén szabályozza az oxitocin, a szeretet és a kötődés érzésében alapvető szerepet játszó hormon kibocsátását. Az oxitocin fontos a társas kapcsolatok kialakításában és egy sor más társas viselkedésben.
A New York-i Binghamton Egyetem kutatói 79 párt kértek fel a vizsgálatra. A partnereket külön-külön arra kérték, beszéljenek életük egy problémájáról, ami nem párjukkal vagy annak családjával kapcsolatos, hanem például a munkájukkal.
Tíz percen át tárgyalták a témát, a kutatók értékelték a hangfelvételt abból a szempontból, hogy ki mennyi támogatást adott a párjának és fogadott el tőle. Kérdőíven kellett a partnereknek külön-külön válaszolnia arra, hogyan értékeli a párjától kapott támogatást.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...106107108...474