


Információk, érdekességek
Vannak-e fölösleges tapasztalatok?
2018. szeptember 11.
Amikor valaki váltani akar, új karriert munkát keres, akkor gyakran érzi azt, hogy elvesztegette az eddigi életét. Fölösleges tapasztalatokat szerzett, amik nem jók semmire. De ez nagy tévedés. Nincs olyan munka és élettapasztalat, amiből ne tanulhatnánk, nem hasznosíthatnánk.
Egyik ügyfelem mesélte, hogy 30 óra közérdekű munkát kellett végeznie, egy kisebb közlekedési szabálysértés miatt.
Mária egy gyermekeket támogató alapítványt választott, ahol ügyintézőt kerestek. Amikor megjelent az alapítványnál, akkor szembesült azzal, hogy valójában mi a feladat. Megadott listából kellett telefonon megkeresni az embereket, és támogatást kérni. Mivel neki az egyik legnagyobb szorongást mindig is a telefonálás okozta, először kétségbe esett. De mit volt mit tenni, neki látott. Az első nap borzasztóan nehéz volt. De a második, harmadik napon már lényegesen könnyebben ment, és a 7-8. napon már versenynek érezte. Kitűzött apró célokat, és örült, ha elérte.
Az olvasás kultúrája napjainkban
2018. szeptember 04.
A mai rohanó világban a legcsodálatosabb ajándék számunkra, a lehetőség, hogy agyunk kikapcsolódhasson és eközben élményekhez, új információkhoz jusson, az olvasás. Ennek szeretetét nem lehet erőltetni senkivel, hisz ez olyan, mint a levegővétel, vagy épp az evés, ivás. Szomjazzuk az információt és minden olvasás alkalmával magunkba is szívunk belőle bőven, miközben agyunk arra az egy tevékenységre összpontosít. De hogyan is olvasunk manapság?

Érdekes volt számomra, amikor először vettem kezembe az új e-book szerkezetemet. Több könyvet tudtam vinni magammal egyszerre, ami nagyszerű annak, aki hosszabb útra készül, és lehetősége nyílik több könyvet kiolvasni, így nem kell cipelnie a köteteket. A praktikussága ellenére az élmény számomra nem volt azonos, ugyanis amikor a könyvem vége felé járok, már megtervezem mi lesz a következő, amit olvasni fogok. Egészen más ráhangolódni az új témára legyen az ezotéria vagy épp egy regény, hogy a kezembe veszem, és szinte magával ragadja a képzeletem a könyv illatos lapja.
Miért jó mégis online maradni?
A válasz gyorsaságban rejlik. Hiszen ahhoz, hogy a lendületünk megmaradjon tartanunk kell a lépést a világunkkal, ami állandóan változik. Információra pedig folyamatosan szükségünk van. Amennyiben csak egy apró dolgot szeretnék kiemelni, sokan naponta megnézzük a horoszkópunkat, hogy megtudjuk aznap mire számíthatunk, vagy épp az időjárást, hogy mit vegyünk fel mielőtt elindulunk.
Munkánkhoz, tanulmányainkhoz is hasznos segítség. Sőt lelki fejlődésünkhöz is rengeteg építő jellegű olvasmányt, cikket találhatunk.
Addig nyújtózkodj, amíg a tűsarkad engedi, avagy hogyan jelenjünk meg az interjún
2018. szeptember 03.
Számos cikket és interjút látni arról, hogyan érdemes megjelenni egy buliban, egy interjún, mik a legújabb színek, trendek és hogy mihez kellene igazodnunk, ha csinosan szeretnénk feltűnni egy-egy eseményen. Valóban nem mindegy, hogyan jelenünk meg az interjún és kiemeltebb eseményeken.
Alább 4 pontban összegeztem mindazt, ami szerintem ehhez szükséges.
1. Az első és talán legfontosabb alapelv, ami részben vesszőparipám: az ápoltság.
Eltérő anyagi státusszal rendelkezünk, van, aki megteheti, hogy ilyenkor „beugorjon a fodrászhoz”, vagy igénybe vegyen egy műkörmöst, van, aki nem. Az ápoltság alapvetően arról szól, hogy igényességet sugározzunk kifelé, és ha engem kérdeznek, ebben nincs elnézés. Alapvető higiéniás „folyamatok” mindenkitől elvárhatók egy interjú előtt. Mindig ügyeljünk az ápoltságra, zsíros hajjal, ápolatlan fogsorral, koszos körmökkel és bőrrel nem célszerű megjelenni egy konzultáción. Természetes, hogy ilyenkor mindenki izgul, jobban izzad, ziláltabb, de egy vájt szem rögtön észreveszi, hogy ez állandó vagy csak az adott stresszes pillanatnak szól.
5 + 1 tipp a tudatos és hatékony tanácsadáshoz, kommunikációhoz
2018. augusztus 30.
Vannak emberek, akiknek a véleményére valamiért odafigyelnek az emberek. Mit érdemes tenni, hogy a Te véleményed és tanácsod valóban értékessé váljon, ami segít másoknak? S valóban érdekelje őket, és odafigyeljenek a nézőpontodra? Sőt, akár keressenek is érte? Az utóbbi fél évtizedben több mint ezer tanácsadás során volt alkalmam megfigyelni hogyan és miként működnek azok a tanácsok, melyek valóban segítenek, s melyek azok, melyek nem.
Ahhoz, hogy valóban segítsd véleményeddel a világot, át kell gondolni néhány elvet,s alkalmazni az életben. Melyek ezek?
1. Az első és legfontosabb szabály egyszerű és viszonylag könnyű megérteni, azonban kicsit nehezebb megtenni. Ne adj tanácsot kéretlenül! Akkor adj tanácsot, s mondd el a véleményed, amikor feléd fordul valaki és valóban megkérdezi, szerinted mi a helyes. Amikor jelezte is, hogy szüksége van a nézőpontod nyújtotta lehetőségre. S nem pedig önjelölt bölcsként „belemászni” valakinek az életébe és érzéseibe.
Titokzatos szertartásillat: Tömjénmágia mára!
2018. augusztus 29.

Az aromaterápiát évszázadok óta használja az emberiség nemcsak a szépségápolásban, hanem az egészségügyi gyakorlatokban, ugyanis az esszenciális olajok hatással lehetnek az érzelmeinkre, a hangulatunkra, enyhíthetik a fájdalmainkat és más kellemetlen tüneteinket, a megfelelő olaj képes csökkenteni a stresszt, jó hatásfokkal fokozza némelyik olaj a keringést, ezzel pedig a méreganyagok kiválasztását.
Ha harmónia, akkor az első és legfontosabb illóolaj, amit meg kell említeni, az az egyik legértékesebb és elérhető illóolajunk a Bibliából is ismert relaxáló, immunerősítő és hangulat javító tömjén, melynek olaját régen használták a vallási szertartásokon, ezzel tisztították meg a környezetüket és tartották távol az ártó szellemeket.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...116117118...474