Információk, érdekességek

Hazudtál ma már? A hazugság pszichológiája

2017. szeptember 10.

Nincs olyan ember a világon, aki ne hazudna egy nap legalább egyszer életének valamelyik szegletében, legyen az akár munkahely vagy éppen az otthona. A kutatások alapján a napi egyszeri füllentéssel még keveset is mondtam. De vajon mikor lépi át valaki azt a bűvös határt, amikor a hazudozás már kórosnak mondható?  

 

János 35 éves és kóros hazudozó. Elmondása szerint mindenkit elveszített maga körül folyamatos megtévesztései miatt. Először csak a barátokat, majd később a párját, szépen lassan pedig a családja is elfordult mellőle. „Most azon vagyok, hogy újból felépítsem az életem. Mert a bizalmat nagyon könnyű eljátszani, de visszaszerezni, csak kemény munkával lehet. Visszaemlékezve a gyermekkoromra, már akkor is sokszor tetten értek azon, hogy füllentettem. Persze az akkor még nem volt kórósnak mondható. Idősödve viszont ez csak rosszabb lett. Olyan folyékonyan és minden gondolkodás nélkül képes voltam mások megtévesztésére, hogy már magam is kezdtem elhinni mindent, ami elhagyta a számat. Időközben megismerkedtem a volt párommal, akinek szintén nagyon sok fájdalmat okoztam. Először csak kisebb dolgokban füllentettem, aztán később már kezdett eldurvulni a helyzet. Nem voltam őszinte például a pénzügyek kapcsán, hogy hova is tűnt el mindig a fizetésem nagy része. Mindig mindenre volt valamilyen kifogásom. Persze a sok hazugság idővel kiderült és egyből véget vetett a kapcsolatnak, amit így utólag teljes mértékben megértek. Miután már barátaim sem voltak és a családom is elfordult mellőlem, akkor tudatosult bennem, hogy beteg vagyok. Tudtam, hogy hosszú és rögös út áll előttem ahhoz, hogy megváltozzak. Pszichológus segítségét kértem a gyógyulásom reményében. Ma már sokkal jobb a helyzet. Igaz teljes mértékben gyógyult még nem vagyok, de már sokkal ritkábban fordul elő az, hogy megtévesztek másokat.”


Válassz egy szimbólumot és nézd meg ki is lehetnél valójában!

2017. szeptember 09.

Nem is gondolnánk mennyi mindent elmondanak rólunk a választott képek, hiszen tudat alatt és automatikusan bökünk rá egy nekünk szimpatikusra. Az ősi szimbólumok még ma is hatalmas erővel bírnak. Válassz egyet és nézd meg neked mit üzennek!  

 

1. Szigony - Azt a szimbólumot választottad, ami megannyi ősi istennek a hatalmát és erejét jelképezte. A szigony bőséget és áldást hoz az életedbe és segít elengedni a múlt sérelmeit és félelmeit. Amikor elöntene egy ilyen negatív érzés, akkor gondolj bátran erre a szigonyra és meglásd, a félelmek azonnal elillannak, hiszen az a feladatod, hogy boldogan élj ezen a Földön.

2. Triskelion - A hármas szám hatalma a te kezedben van. Mindenkinél jobban képes vagy leküzdeni a nehézségeket és a szellemi akadályokat.Ehhez azonban két lábon kell a Földön járnod, mert ez adja meg számodra azt a stabilitást, ami segít elérni könnyedén a céljaidat.


Életmódcsapdák a házaséletben

2017. szeptember 08.

Összeházasodtatok, remek….van egy rossz hírem. Egy átlagos pár a statisztikák szerint kapcsolata első hét évében kb. 6,5 kilogrammot hízik. Az egyik fél hízni kezd, a másik pedig követi. De van egy jó hírem is. A párok nem csak együtt híznak, de statisztikai adatok szerint 56 százalékuk közösen kezdett el diétázni és edzeni is. Milyen csapdákat kerülj el a nagy nap után?  

 

Hazaért a párom - utóvacsorázok egyet!

Bár külön is esztek, amikor együtt vagytok, az jó érzést generál bennetek, és így újra együtt is megvacsoráztok. 
 
BAJNOKOK TIPPJE: A közös étkezések boldoggá tehetnek, azonban ha nem vagy éhes, ne egyél!  Egy másik emberrel étkezve 35,7, több baráttal egy asztalnál ülve pedig 96 százalékkal több kalóriát fogyasztunk, mint egyedül. Ráadásul az sem mindegy, hogy milyenek a barátaink: ha túlsúlyosak, többet eszünk.” /Wansink/ . ezzel nem azt sugalmazom, hogy ne közösen egyetek, de ha nem bírod megvárni a párodat, ne vacsorázz meg vele újra! Egyébként pedig miért csak enni lehet közösen?

Mire számíthatunk szakítás után? A gyász 5 stádiuma

2017. szeptember 05.

Sokszor elég nehéz eldönteni, hogy véget vessünk egy kapcsolatnak, pláne ha még bármilyen oknál is fogva valamennyire kötődünk a másikhoz. De azt talán még nehezebb feldolgozni, ha bennünket hagynak faképnél. Ha felkészülten ér bennünket ilyen csapás, könnyebben megbirkózhatunk a helyzettel.  

 

Már biztosan valamennyiünkkel megesett, hogy nem is számítottunk rá, és kedvesünk véglegesen kilépett az életünkből. Elisabeth Kübler- Ross szerint a kapcsolat gyászának öt fázisa követi egymást: a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió, a belenyugvás. Természetesen a szakaszokat nem lehet élesen különválasztani, számos átfedés lehetséges két fázis között. Bizonyos esetekben egyes fázisok kimaradnak (legtöbbször az alkudozás). Ugyebár minden eset más és más.


A félelem három arca

2017. szeptember 05.

Az ősi keleten úgy tartották, a félelem, az emberrel együtt születő és felnövő tulajdonság, háromarcú. Valamelyik arca felfedezhető minden félelmünkben. Az ősi keleten mindhárom félelemre tudtak és gyakoroltak is ellenszert. Ma sem rossz, ha ismerjük ezeket, ha pedig még gyakorlásukra is mód nyílik, úgy nagy szolgálatot tehetünk önmagunknak.  

 

Mi a félelem definíciója? Számtalan meghatározás született, ám az ősi perzsa tanításoké talán a legteljesebb. A félelem reakció arra, ami az embert az ismeretlenhez fűzi. Még egy vicc is szól erről, habár ha mélyebben mögé nézünk, mint minden vicc, ez is tökéletesen igaz! „Az ember mindössze három dologtól fél: a múlttól, a jelentől és a jövőtől.”

Félelem a múlttól
Az okai főleg a bennünket korábban ért igazságtalanságok, a szülői ház hatásai, a múlt életeseményei. A múltban olyan dolgok is történhettek, melyek úgy váltanak ki félelmet, hogy nem is tudunk a kiváltó okról magáról, nem emlékszünk arra, hogy az adott helyzet ijedtséget váltott volna ki belőlünk. Hafez, a híres perzsa költő (1325-1390) azt mondja: „Ha mindent tudnánk embertársainkról, könnyedén és szívesen bocsátanánk meg.” Hafez – mint szúfi bölcs – jól ismerte a múlttól való félelem ellenszerét, a megbocsátást. A vallás és a pszichológia is használja ezt a varázsformulát, s az ezotériában is sokszor utalnak rá.


További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...140141142...474