Információk, érdekességek

Becsüld meg magad, lányom!

2021. november 23.

Képforrás: Canva Pro adatbázis.Ez volt nagymamám első számú tanácsa, gyerek majd kamaszkorom idején, és ezzel is távozott, akkor, amikor én épp házasságom felé igyekeztem. Gyerekfejjel ez teljesen mást jelentett, mostanság kezd új értelmet kapni ez a mondat. Kislányként azt gondoltam, hogy akkor teszek eleget a szülői, nagyszülői intésnek, ha megfogadom a jó szót és úgy viselkedem, ahogyan megmondják nekem előre.  

Aztán teltek az évek, és egyre jobban kezdett szorítani a jó-kislány cipőm... Két gyerek anyjaként, felnőtt, józan ésszel és egyensúllyal megáldott nőként már eszembe sem jut megpróbálni felvenni...

Mit is jelent az, hogy becsüljem meg magam? Nem azt semmiképp, hogy vonuljak sarokba, húzzam meg magam addig, amíg rájövök döntéseim helytelenségére... ez a mondat egy olyan ősi női bölcsesség, ami magába foglalja a pszichológia legfontosabb tanítását. Hiszen mindennek a kulcsa az önbecsülés. Addig, amíg nem tanuljuk meg magunkat becsülni, nem is vagyunk képesek másokhoz így viszonyulni.

Alaptörvény, hogy abból tudsz adni, ami neked is van, sokszor hallottam anyutól, ha olyasmit kértem, amit nagyon nem akart megadni nekem, hogy húzzak szőrt a tenyeréből... Ha neked nincs önbizalmad, ha nem szereted magad, hogyan is tudnál mást szeretni? Hogyan tudnál örömet, boldogságot, szenvedélyt adni másnak, ha te kimaradsz a saját osztásodból. Ha egy zsákba csak kígyót, békát gyűjtünk, nem tudunk virágot kivenni belőle.

Sok páciensem nem is tudja, hogyan kezdje el magát szeretni... Értetlenkedve néznek rám, amikor megkérdezem, hogy Te szereted-e önmagad? És akkor is zavar van a szemekben, ha azt kérdezem, milyen érzés, amikor megsimogatod a saját alkarod? Ha nem tudsz magadból érzéseket kiváltani egy apró érintéssel akár, hogyan tudnál egy másik emberből bármit is kiváltani?

Honnan ered bennünk az a tévhit vagy hibás gondolatmenet, hogy tudunk őszintén, tisztán, szeplőtlenül szeretni másokat akkor is, ha önmagunkat kínozzuk, bántjuk, ostorozzuk és megvetjük? Miért olyan nehéz azt az embert elfogadni, akinek megszülettünk? Miért olyan nehéz árnyaltan nézni ezt a földi lét nevű színjátékot? Hiszen, ha jól körbenézünk, nem sok igaz arc vesz minket körül... A színházi „mintha” van mindenhol... Olyan, mintha élnénk, olyan, mintha boldogak lennénk, olyan, mintha tökéletes párkapcsolatunk lenne, olyan, mintha kiegyensúlyozott gyerekek szülei lennénk... Az Arckönyv telve van tökéletesebbnél tökéletesebb minthákkal... Aztán egyszer csak a felfújt rózsaszín illúziólufi kipattan és kiömlik belőle a felgyülemlett tartalom... Aztán szépen lassan újra épül a vár, majd aztán borul... Újra és újra... Ez a mókuskerék...


Környezetbarát és megújuló energia? Igen, felelős erdőgazdálkodással

2021. november 22.

Sokakban nem az a kép él a fatüzelésről, hogy környezetbarát fűtési mód lenne. Ezen nem is kell nagyon meglepődnünk az elavult fűtőrendszereknek és a nem megfelelő minőségű fűtőanyagoknak hála, leginkább mindenkinek a füstokádó kémények és a téli szmog jut eszébe, mintsem egy környezetbarát és megújuló, tiszta energiaforrás. Pedig, lehetne másképp is csinálni. Lássuk, hogyan!  

Megújulás és karbonsemlegesség

A felelős erdőgazdálkodás azt jelenti, hogy biztosítják a kivágott mennyiségű fa megfelelő utánpótlását, így nem csökken a faállomány, hanem megújul. Így a fa megújuló energiaforrásnak minősül az összes belőle készült tüzelőanyaggal együtt. Ráadásul a faanyag elégetése során ugyanannyi szén-dioxid kerül vissza a légtérbe, mint amennyit a fa élete során megkötött, így tehát a fatüzelés karbon-, azaz szén-dioxid semleges is. Ha pedig felelős erdőgazdálkodásról beszélünk, akkor az újratelepítés után a facsemeték újra elkezdik felvenni a légkörben található szén-dioxidot.
A fenti képen látható folyamat az ideális körforgás. Ideális lehetne Magyarországon is, de van egy fő probléma. Hazánkban a fűtéshez vásárolt fa egy jelentős része nem legális forrásból származik. Ez két területen is gondot okoz. Az egyik, hogy a vásárlók sokszor esnek csalás és átverések áldozatává. A másik gond, hogy az ábrán látható körfolyamat megszakad. Ha a fa nem felelős erdőgazdálkodásból származik, akkor nem kerül sor az újra telepítésre és így sem megújulni nem tud az erdőállomány, sem a felszabadult szén-dioxid nem fog elnyelődni. A környezettudatosság első lépése, hogy mindig legális forrásból származó tűzifát vásárolunk!

Nem csak a fiatalok kiváltsága a lézeres látásjavítás

2021. november 20.

A lézeres szemműtét egyre népszerűbb és most már nem csak a fiatalok körében. Egyre többen döntenek a kezelés mellett 50 éves kor felett is, amikor a közeli látáshoz olvasószemüvegre van már szükség.   

A szem öregedése természetes jelenség. 50 éves kor után mindenki, még az abszolút jó szeműek is szembesülnek azzal a problémával, hogy nem látnak jól közelre.  

Ilyenkor általában beszerzünk egy olvasószemüveget.  Esetenként a távoli látás is romlik, tehát szükségünk van még egy szemüvegre. Egy idő után azt se tudjuk melyik szemüveghez nyúljunk.  Egy ideig segít, ha erősebb fénynél olvasunk, vagy messzebb tartjuk az olvasnivalót. De a karunk hossza véges, így előbb-utóbb nem marad más, mint a szemüvegek cserélgetése. 

Szerencsére ma már van ennél egyszerűbb, kényelmesebb megoldás is. 

Lézeres olvasószemüveg-kezelés

A lézertechnika fejlődése lehetővé tette, hogy az olvasószemüveg viselésétől is megszabadulhassunk. A világszerte akkor már 10 éve sikeres LBV-t(LaserBlendedVision), azaz a lézeres olvasószemüveg-kezelést Magyarországon 2011-ben a Focus Medical vezetett be. Az eljárás lehetővé teszi a szemüveg nélküli éleslátást közelre és távolra egyaránt.

A VISUMAX LBV olvasószemüveg-kezelés fájdalommentes, nem tart tovább néhány percnél, és jelentős életminőség javulást eredményez. A Visumax a világ legfejlettebb femtolézere, amellyel jelenleg hazánkban kizárólag a Focus Medical rendelkezik. 

A fájdalommentes kezelés után azonnal élvezhető az éleslátás öröme, nincs szükség hosszas otthoni pihenésre, általában 1-2 napon belül a szokásos munkavégzésnek sincs akadálya, sőt akár autót is vezethet, dolgozhat monitor előtt, olvashat. A sportot sem kell sokáig mellőzni, a műtét után 2-3 nappal már lehet futni, vagy kerékpározni.

A VISUMAX LBV olvasószemüveg kezelés azon 50 év felettieknek javasolt, akik a távoli éles látáshoz szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek és a koruknál fogva olvasószemüvegre is szükségük van. Az olvasószemüveg-kezelést 65 éves korig végezhető el.

Mára már nem csak a fiatalok élvezhetik a szemüveg nélküli életet, hanem az idősebb korosztály is, akiknek már olvasószemüvegük is van.


A fülbemászó zenék úgy terjednek, mint egy vírus

2021. november 15.

Fotó: pixabay.com

A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint “egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra”.

A nagy-britanniai kutatáshoz használt adatokat még a streamingkorszak előtt gyűjtötték, de az eredmények azt sugallják, hogy a fülbemászó dallamok és a fertőző betegségek között több a hasonlóság, mint gondolnánk – írta a tanulmányt ismertető ScienceAlert portál.

A kutatók 2007 és 2014 között vizsgálták a Nokia mobiltelefonokra letöltött dalokat. Az elemzés azt mutatta, hogy néhány dallam jól illeszkedik a fertőző betegségek általános modelljébe, az úgynevezett fogékony-fertőző-gyógyult (SIR) modellbe.

A kutatók ebből kiindulva arra a megállapításra jutottak, hogy a betegség és a dalok terjedésében is hasonló társadalmi mechanizmusok játszhatnak szerepet. “A népszerű dalokat gyakran ‘vírusként terjedőnek’ vagy ‘fülbemászónak’ írják le, mintha ‘megfertőzhetnék’ az embereket, és talán ez a leírás találóbb is, mint azt korábban gondoltuk” – írták a tanulmány szerzői.

A kutatók szerint az általuk vizsgált számos népszerű dal letöltéseinek időgörbéi hasonló alakúak, mint a fertőző betegségeké. A SIR-modell a betegségek átadása mögött meghúzódó mechanizmusokra tud rávilágítani, és a kutatók szerint a könnyűzenével kapcsolatban is hasonló következtetéseket lehet levonni belőle.

Bár lehet, hogy egy dallam a természetéből fakadóan terjed nagyobb valószínűséggel, az új kutatás arra is rámutatott, hogy a közösség szerkezete is befolyásolja egy dal népszerűségét.

Korábbi kutatásokban például, amikor ugyanazokat a dalokat játszották le különböző csoportoknak, nehéz volt megjósolni, hogy melyik lesz a legnépszerűbb. Egyes vizsgálatok pedig arra az eredményre jutottak, hogy a tinédzserek valószínűleg megváltoztatják a véleményüket egy dalról, ha mások véleményét is ismerik róla.

A kanadai McMaster Egyetemen matematikából és statisztikából diplomázott Dora Rosati által vezetett kutatócsoport szerint mindezeket a szempontokat figyelembe véve a dallamok akkor válnak vírussá, ha maga a dal eléggé ragályos, és ha adottak a megfelelő társadalmi feltételek.

Amikor a tanulmány szerzői különböző műfajú dalokat hasonlítottak össze, különböző típusú letöltési és zenei megosztási viselkedést figyeltek meg a rajongóknál.


Mit néznek meg a nők először a férfiakon?

2021. november 14.

Úgy tartják, hogy a férfiak elsőként a női lábakra és dekoltázsra figyelnek fel. De hová pillantanak elsőként a hölgyek? Testalkat vagy valami teljesen más dolog érdekli őket? A Makeup feldolgozott egy kutatást, ahol elárulták legféltetteb titkaikat az ellentétes nemmel kapcsolatban.  

Cipő

Milyen cipőt kell viselnie egy férfinak ahhoz, hogy elcsábítsa a kiválasztott hölgyet? Könnyebb lenne megmondani, milyen cipőt ne. A lábbelik ne legyenek túl öregek, elhasználtak, ez nagyon igénytelen kisugárzást kelt. A túl olcsó cipő alacsony fizetésről árulkodik, de nem szükséges túl drágának sem lennie: a lényeg, hogy illeszkedjen az öltözékhez. Legyen tiszta, de nem túl feltűnő darab.

Illat
 
Illat A férfiak a szemükkel szeretnek, a nők pedig az orrukkal. A férfi minden jó tulajdonsága elrontható egy rosszul választott parfümmel. A lányok nem szeretik a túl erős, megszállott illatokat, vagy amikor a kiszemelt tetőtől talpig kölniben fürdik. A egjobb, ha a pasi az első találkozón könnyű dezodort és a tiszta természetes illatot visel. Még valami: aki az első találkozáskor izzadságszagot vagy cigarettafüstöt áraszt magából, a legtöbb nő számára esélytelen. A https://makeup.hu/categorys/3218/ linkre kattintva számos parfüm elérhető, a bal oldalon található alkategóriák pedig segítséget nyújtanak a leginkább személyiséghez illő parfüm kiválasztását.

Kezek

Bármilyen furcsán is hangzik, a nők kifejezetten megnézik a kezeket. Természetesen nem kell manikűröshöz járni, vagy minden este hidratáló krémet alkalmazni, csupán törekedj az ápolt megjelenésre, és figyelj a körmök tisztaságára, hosszára!

Köszönés

Az üdvözlés lehet egy szia, hello, akár egy csá... A fő, hogy elég hangos és magabiztos legyen, barátságos mosollyal párosítva. Tehát ügyelj köszönéskor a szemkontaktusra - ne ereszd le a tekinteted!

Haj

A frizura is nagyon fontos, itt nincs általános szabály, mivel mindenkinek más az ízlése. A piszkos, kellemetlen szagú, ragadós haj azonnal elkerget minden nőt.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...717273...473