


Információk, érdekességek
Megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz
2020. március 15.
Brazil és amerikai kutatók megfejthették, hogyan okoz őszülést a stressz.
Egereken végzett vizsgálatok során megfigyelték, hogy az őssejtek, melyek a bőr és a haj színét meghatározzák, intenzív stressz hatására sérülnek: a sötét szőrű egerek hetek alatt teljesen megőszültek – írja a BBC.com.
A kutatók szerint érdemes további kutatásokat végezni ezen a területen, hogy a jövőben olyan hatóanyagot fejleszthessenek ki, mely megakadályozza a haj idősebb korban bekövetkező színveszteségét.
Harmincas éveik közepétől a férfiak és a nők haja is őszülni kezdhet, a szülők hajának változása alapján megjósolható, nagyjából mikor. Bár ez nagyrészt a természetes öregedési folyamatokra és a génekre vezethető vissza, a stressz is kiemelt szerepet játszhat benne.
Eddig azonban nem tudták, pontosan hogyan hat a stressz a hajra.
A Nature című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői, a Sao Pauló-i Egyetem és a Harvard Egyetem tudósai úgy vélték, a hatás a melanocitákhoz, azaz a pigmentet termelő őssejtekhez kapcsolható. Ezek melanint, vagyis sötét színű pigmenteket termelnek, mely a bőr és haj színéért felelős. Miközben az egereken végeztek vizsgálatokat, bizonyítékokra bukkantak, mely a stressz és az őszülés kapcsolatát támasztja alá.
“Most már biztosan tudjuk, hogy a stressz felelős a haj és a bőr bizonyos változásaiért és tudjuk, hogyan zajlik a folyamat” – mondta Ya-Cieh Hsu, a Harvard tudósa.
A fájdalom hatására az egerekben adrenalin és kortizol szabadul fel, ettől szívük hevesebben dobog, vérnyomásuk megemelkedik, hatással van idegrendszerükre és akut stresszt idéz elő. Ez a folyamat felgyorsítja a melanint termelő őssejtek leépülését.
“Azt tudtam, hogy a stressz ártalmas, de az ártalmas hatások mértéke, amit feltártunk, túl van azon, amit elképzeltem. Csupán néhány nap alatt kimerültek a pigmentregeneráló őssejtek” – mondta Hsu.
Egy másik kísérletben a kutatók megfigyelték, hogy képesek blokkolni ezeket a változásokat, ha az egereknek magas vérnyomást elleni szert adnak.
A méz hatása a szépségápolásban
2020. március 02.
Ezt az értékes, a méhek által összegyűjtött nektárból származó, édes anyagot ősidők óta alkalmazzák a gyógyászatban és a szépségápolás területén. A méz jótéteményei napjainkban is számos területen megmutatkoznak. Így többek közt a sebgyógyításban és a bőrápolásban kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak a méz használatának.
Kellemesen édes, télen jólesően melengető ízén és illatán túl a méz értékes gyógyhatású tulajdonsággal is rendelkezik. Már az ókori, egyiptomi gyógyszerkönyvben, az egyik legősibb, papíruszra vetett iratunkban is szerepelt. Baktériumölő hatása miatt gyógyszerként használták, sebeket, fekélyeket balzsamoztak vele, melyek így nem fertőződtek el. A halhatatlanság forrásaként ez a természetes anyag a holttestek bebalzsamozására is szolgált. Bőrszépítő hatására pedig az a legenda utal, mely szerint Kleopátra a fürdőjébe is tett belőle, hogy megőrizze szépségét…
Néhány jellemzője
Számos mézfajtát ismerünk, attól a virágtól-fától függően osztályozva, melyen a méhek gyűjtik a nektárt. Ezek a változatok különféle ízűek, aromájúak és színűek, az átlátszótól az aranybarnáig, de állaguk is sokféle, a folyékonytól vagy a majdnem szilárd halmazállapotig terjedően. Eltérőek a mézek a víz- és gyümölcscukor-tartalom (glükóz és fruktóz) tekintetében, ami befolyásolja az állagot. Így minél kevesebb vizet tartalmaznak, annál inkább kristályosodnak, és minél magasabb a fruktóz mennyisége bennük, annál folyékonyabbak. A méz több mint 180 összetevőt tartalmaz: döntő arányban (80%-ban) cukrokat, de vitaminok, ásványi anyagok, oligo-elemek, enzimek, proteinek, illóolajok és organikus savak is találhatók benne.
Kiváló sebgyógyító, hegesítő hatású
Az ősi tapasztaláson túl a napjainkban készült tanulmányok is kimutatták, hogy a mézzel kezelt sebek mintegy kétszer olyan gyorsan gyógyulnak, mint amikor más szereket alkalmaznak. Ennek oka a méz erős antibakteriális és vírusölő, valamint hámosító hatásában rejlik, ami a hegesedés, a sebgyógyulás elősegítésében és az elfertőződés megelőzésében jelentős szerepet tölt be. Ugyanis magas cukortartalma akadályozza a baktériumok további szaporodását, a benne lévő vitaminok és ásványi anyagok pedig a sebek állapotromlását hátráltatják. A méz hatása olykor vetekszik az antibiotikumokéval…
Sárgarépa kivonatos maszk, a jó arcszín garanciája
2020. február 07.
Sokunk néz tanácstalanul a tükörbe a napfényhiányos, téli időszakban fakó, sápadt arcszíne láttán… Ennek a problémának egyik hatékony ellenszere lehet a bőrregeneráló és kondicionáló hatású sárgarépa-kivonat.
Magas béta-karotin tartalma miatt erőteljes antioxidáns, de pigmentáló tulajdonságú is, narancssárga növényi színanyagának köszönhetően. A sárgarépa-kivonatból készített arcmaszk, kombinálva vörös agyag összetevővel, segít visszaadni a természetes, enyhén napbarnított arcszínt, és egészséges, élettel teli, lágy bőrt eredményez.
Az ajánlott maszk összetevői:
3 evőkanál vörös agyagpor
2 evőkanál sárgarépa hidrolátum
1 kávéskanál sárgarépa macerátum
4 csepp sárgarépa esszenciális olaj
Recept:
– Fokozatosan öntsük az első 3 összetevőt egy edénybe.
– Ezután, a cseppeket számolva. adjuk hozzá az esszenciális olajat.
– Végül keverjük össze valamennyi összetevőt, miközben enyhén felrázzuk.
Hogyan alkalmazzuk?
Vigyük fel a készítményt az arcra, a nyakra és a dekoltázsra. Hagyjuk hatni 15-20 percig. Míg hat, rendszeresen nedvesítsük a keveréket víz permetezése útján, hogy az agyag ne száradjon ki. Végül langyos vízzel öblítsük le a maszkot, kesztyű vagy szivacs segítségével.
Kislexikon
A hidrolátum az esszenciális olaj dessztillátuma (vizes kivonata), így kevésbé koncentrált anyag, könnyebb használni.
A macerátum növényi olajokban, vízben vagy glicerinben történő áztatás után nyerhető ki. Az így készült olajos kivonatok konzerválják az adott növény összes hatóanyagát.
Hatóanyagok bőröregedés ellen
2019. november 30.
Hialuronsav, A- és C-vitamin, rezveratrol – olyan hatóanyagok, melyek már bizonyítottak a bőröregedés elleni küzdelemben. Így nem árt többet megtudni róluk, hogy a lehető legtovább megőrizzük (arc)bőrünk fiatalos jellegét, rugalmasságát.
A többfunkciós hialuronsav
A hialuronsav (HA) fokozza a bőr vízmegtartó képességét, és saját súlya sokszorosát képes megkötni. Molekulasúlyától függően eltérő hatású összetevő: minél inkább frakcionált, annál mélyebbre hatol a bőr különböző rétegeibe. Egyúttal a bőr egyik természetes összetevője, bőrünk víztartalékának megtartója.
A hialuronsav vizes közegben géllé alakul, melyben ún. fibroblaszt sejtek, továbbá kollagén- és elasztin rostok úsznak. Ezek a bőrszövet szerkezetéért, a bőr rugalmasságáért felelősek. Mennyiségük az évek múlásával csökken.
Hogyan működik?
A nagy molekulasúlyú hialuronsav a bőr felszínén marad, és rendkívül magas vízmegtartó képessége révén hosszan tartó hidratálást biztosít. Egyúttal kisimítja a bőr egyenetlenségeit, feszesebbé teszi a bőrt. A közepes méretű molekula serkenti a keratinociták (a felhám bőrsejtei) képződését, lassítja az atrófiát (bőrsorvadást), erősíti a bőr védőrétegét. A kis molekulájú hialuron a bőr mélyebb rétegeibe hatol, mivel kiváló felszívódású. Élénkíti a hialuronsav és a kollagén természetes szintézisét, aktiválja a bőr víztartalékát. Elősegíti a bőr teltségét, rugalmasságát és tömörségét, így ránctalanító hatás fejt ki.
A legtöbb, jó minőségű bőrápoló készítmény legalább 2-3, különböző méretű hialuronsav molekulát tartalmaz a többféle hatás kifejtése érdekében.
Kinek ajánlott?
– Száraz és nagyon száraz bőrűeknek, már 20-25 éves kortól.
– Nőknek, akik olyan komplett bőröregedést gátló hatású (anti-aging) készítményt használnának, amely egyszerre erősen hidratáló és bőrregeneráló hatású.
– Mindazoknak, akik olyan tartós hatású anti-aging készítményt kívánnak használni, melynél nem áll fenn a bőrirritáció kockázata, és az alkalmazás időtartama sem korlátozott.
Hajritkulás – mikor forduljunk immunológushoz?
2019. november 12.
Ősszel természetes, hogy több hajszálat vesztünk fésülködés vagy hajmosás közben. Mivel a haj folyamatosan megújul, ezekben a hónapokban és tavasszal is intenzívebb hajhullást tapasztalhatunk. Probléma akkor jelentkezik, ha az elvesztett hajszálak helyére nem nő új, így a hajkorona folyamatos csökkenését észleljük. Arról, hogy milyen esetben forduljunk ezzel a problémával immunológushoz, dr. Kádár Jánost, az Immunközpont főorvosát kérdeztük.
Hormonális oka is lehet
Ha a hajszálak elvesztésének ütemével egyenes arányban nem nőnek újabb hajszálak, a haj megritkul. A férfiakat és nőket is érintő folyamat jellemzően a fejtetőn jelentkezik először. A panaszok kivizsgálása ez esetben is indokolt: a háttérben például hormonális problémák mellett vitamin-, ásványianyag hiány, gombás fertőzés is állhat. Stressz hatására hirtelen hajvesztés is bekövetkezhet, mely az egész fejbőr területét érintheti, de bizonyos gyógyszerek, vagy kezelések, például kemoterápia miatt a haj- és szőrszálak elvesztése akár az egész test területére kiterjedhet.
Amikor immunológiai kivizsgálásra van szükség
Immunológiai szempontból jelentősége a foltokban kialakuló hajhullásnak van, ez esetben komplex kivizsgálás szükséges a panaszokat okozó eltérések felderítésére. A foltos hajhullás korra és nemre való tekintet nélkül bárkinél jelentkezhet. A tünetek rendszerint hirtelen, egyik napról a másikra alakulnak ki. Az alopecia szó eredete az ókori görög nyelv szerint „róka betegséget” jelent, utalva ezzel a ragadozóknál évente kétszer lezajló vedlés folyamatára. Az areata jelentése: foltokban vagy kör alakban megjelenő. A foltos hajhullás érintheti a szemöldök, bajusz, szakáll területét is. A hajszálak elvesztését az adott bőrterület égő, viszkető érzése is kísérheti. Az alopecia areata autoimmun betegség, melynek lényege, hogy a hajtüszők sejtjeit az immunrendszer testidegen anyagként azonosítja és sejtes védekezés folytán pusztítja őket.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...484950...124