

Információk, érdekességek
Mozgás télen is
2018. január 15.
Az időjárás, sőt maga az évszak is nagy hatással van a szervezetünkre, amit azért érdemes szem előtt tartani, mert gyakran félreértelmezünk olyan jelzéseket, mint fáradtság, levertség. A hangulati hullámvasút a gyerekeket sem kíméli, ők is lemerülnek, ha nem teszünk ellene tudatosan.
A gyerek olyan, mint egy „tartós elem” kifulladhatatlan, tele energiával. Ez a vicces szimbólum arra utal, miszerint a szülő olykor alig képes tartani velük az iramot, sokszor előbb merül ki, mint a gyermek, aki állandó mozgásban van.
Lássuk, hogy a gyermek mozgásigénye sokkal nagyobb, aminek a hátterében számos tényező áll, többek között az felfedezés igénye. A gyermek személyiségfejlődéséhez elengedhetetlen a mozgás, az új inger, a társakkal való közös élmény. Már óvodás korban megtörténik a szülő „elhagyása”, aminek velejárója, hogy előtérbe kerül az aktív, mozgással kapcsolatos játék és háttérbe szorul a szülő jelentősége, fizikai értelemben. A gyermek jobb esetben akkor is biztonságban érzi magát, amikor nincs jelen az édesanya, és az alapvető igénye teret nyer, ez pedig minden olyan tevékenység, ami nem passzív és ami új.
Hódoljunk a téli örömöknek egészségesen
2017. december 19.
A téli hónapok egyet jelentenek a megfázásos és influenzás megbetegedésekkel. Az évszaknak nem megfelelő öltözék, a borongós idő és a korai sötétedés miatti rossz hangulat, a kevés napfény, valamint a nyári hónapokhoz képest kevesebb természetes vitaminforrás mind felelősek lehetnek a megbetegedésekért. De valóban elkerülhetetlen, hogy lázas betegen nyomjuk az ágyat? Megúszhatjuk meghűlés vagy influenza nélkül a telet?
„A náthát és az influenzát vírusok, illetve baktériumok okozzák, így a nem megfelelő öltözék csupán közvetve felelős a megbetegedésekért. Sokkal inkább a kimerültség és vitaminhiány miatt fellépő immungyengeség tehetnek arról, hogy szervezetünk kevésbé ellenálló a kórokozókkal szemben. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor tehetünk azért, hogy betegség nélkül élvezhessük a hógolyózást. A vitaminok mellett számos természetes megoldással erősíthetjük szervezetünket, sőt, akár a megbetegedések tüneteit is kezelhetjük velük” – mondta dr. Tóth-Domán Judit, az Év Magánrendelőjének választott Budai Egészségközpont foglalkozás-egészségügyi szakorvosa.
Hogyan tehetjük ellenállóvá a szervezetünket?
A kulcsszó: immunerősítés. Nyáron valóban több természetes vitaminforrás áll rendelkezésünkre, de a téli hónapok is ellátnak minket vitamindús finomságokkal. Amit lehet, fogyasszunk hámozatlanul, frissen vagy párolva, hogy minél több vitamint juttassunk be általuk a szervezetükbe. Néhány egészséges finomság télre:
- Narancs, mandarin, kivi, káposzta – igazi C-vitamin bombák, a savanyú káposztából pedig kiváló ételeket is készíthetünk.
- Zeller, burgonya, bimbóskel és banán – nélkülözhetetlen B6-vitamin források.
- Szőlő, amely egyebek között gazdag káliumban, vasban, magnéziumban és cinkben, ezen kívül segíti az emésztést, sőt még a feszültségoldást is.
- Alma – Minden nap egy alma, az orvost távol tartja, szól a mondás. De honnan van ez a varázserő? Magas flavoid tartalmának köszönhetően segít a vírusok és baktériumok leküzdésében, erősíti az immunrendszert, valamint gazdag A-vitaminban, kalciumban és cinkben is.
A D-vitamin ezért több, mint egy vitamin
2017. december 11.
Míg a lakosság nagyobbik része nem juttat elegendő D-vitamint a szervezetébe, számos országban, köztük hazánkban is közzétett tanulmányok sokasága világít rá e vitamin és hormonszerű anyag globális jelentőségére nemcsak erős csontjaink, hanem jó egészségi állapotunk fenntartása szempontjából is. Nem árt tehát tudni, hogy valósak-e a köztudatban elterjedt állítások róla. Különösen az ősztől tavaszig tartó időszakban tanácsos figyelnünk a D-vitamin-hiányra.
- D-vitamin-hiány esetén a csontok törékenyebbek
IGAZ
A D-vitamin elégtelen bevitele a szervezetbe a kalcium nem megfelelő felszívódását vonja maga után a belekben, így megakadályozza a kalcium csontba való beépítését, az ún. mineralizációt. (am. a csontok ásványosítása). Így ha nem teszünk ellene, a csontritkulás fokozódásával a csontsűrűség (ásványianyag-tartalom) is csökken, szerkezetünk gyengül, és a csontok törékenyebbé válnak. Gyermekkorban a nem elégséges D-vitamin ellátottság a növőfélben lévő szervezetben a kalcium és foszfor anyagcsere zavarának előidézője lehet (angolkór). A felnőttek körében a D-vitamin-hiány különösen az idősebb személyeknél (nőknél főként a menopauza után) idéz elő csontritkulást, így fokozva többek közt a csigolya- és combnyaktörés kockázatát.
Az egészségmegőrzés és öngyógyítás titka
2017. december 05.
A modern orvostudomány is felfedezte azt a tényt, hogy kivétel nélkül minden ember óriási mértékben befolyásolja saját testének fizikai állapotát. Hogyan? A tudatos vagy öntudatlan mentális és érzelmi állapotok változásaival. Egy betegség megjelenése, vagy annak eltűnése a természetes egyensúly változásából ered.
a valaki átlátja azokat az új elveket (kvantumszemlélet törvényei) melyek a test - elme - tudat rendszer folyamatait teljesen új megvilágításba helyezik, akkor valóban óriási mértékben lesz képes befolyásolni életének minden területét.
Pénzügyeket, párkapcsolatot vagy magát az öngyógyítást.
A kérdés az hogyan válhat az ember tudatossá a belső folyamataira, az egészség megőrzése, vagy adott esetben az „öngyógyítás” megvalósításának érdekében. Ismerjük fel, hogy az öngyógyítás nem „különleges”, hanem „Isten” vagy „természet” adta (válassz világképed szerint) képesség. Csak meg kell tanulni használni, és kreatívan alkalmazni.
4+1 kevéssé ismert tanács: hogyan szabadulj meg a stressztől
2017. december 02.
Hivatásom célja egyre időszerűbbé válik. Tudom, hogy az általam használt módszerek csupán eszközök arra, hogy kibontsák a gyermekekből és felnőttekből egyaránt azt az erőt, melytől ellenállóbbá, és egészségesebbé válnak, és egyre többre lesznek képesek. A hozzám érkezőknek olyan megoldásokat szeretnék adni, melyekkel életük újra kiegyensúlyozottabb lesz.
Elszomorít, mikor okos, értelmes gyerekeket látok tanulási nehézségekkel küzdeni, és szülő is, a tanár is tanácstalan. Szeretném megmutatni Neked, milyen csoda vagy, és azt, hogyan ismerd el magad, hogyan vedd birtokba saját képességeidet, hogy legyen erőd a változáshoz!
Szívszorító, amikor már iskolás gyermekeken is megjelennek a túlterheltségből, számonkérésből fakadó stressz tünetek. Sajnos ezzel már saját gyermekeimnél is találkoztam, mikor az okos, felkészült gyermekem egyszerűen „lefagyott” az iskolában, és mindazt, amit azelőtt jól tudott, a nyomás hatására egyszerűen köddé vált.
Mivel az agy olyan emlékek után kezd kutatni, amivel a stresszes élethelyzetet megoldhatja, így előtérbe helyezi a túlélést. Minden más funkciót kizár, és az egyéb területek akár 75%-át is blokkolhatja. Az érintett képtelenné válik a beszédre, képtelen mozgósítani meglévő tartalékait.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...767778...169

