Információk, érdekességek

5 jel, ami immunhiányra utalhat

2022. december 05.

Fotó: 123rf.com

Ha gyakran kapunk el különböző fertőzéseket, azt gondolhatjuk, hogy valami komolyabb betegség áll a háttérben. Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont orvosa szerint azonban kizárólag a gyakori betegeskedés alapján nem lehet erre következtetni, ám ha más tüneteink is jelentkeznek, az akár immunhiányos állapotot is jelezhet.

Az immunhiányos betegségeknek több formáját ismerjük. A primer immunhiány tünetei rendszerint már gyermekkorban megmutatkoznak. Léteznek másodlagos immunhiányos állapotok, amelyek más betegségekhez – például diabétesz, vesebetegség – jönnek létre. Ezen kívül gyakori fertőzéseket okozhat az is, ha valaki olyan gyógyszert szed, amely az immunrendszer működését gátolja, például autoimmun betegség esetén.  A szerzett immunhiány legismertebb formája pedig az AIDS.

1. Visszatérő, más okkal nem magyarázható láz

Elhúzódó, tartós hőemelkedés vagy láz esetén – amennyiben minden szükséges vizsgálat elvégzése megtörtént és mégsem találják a kiváltó okát – a diagnózis: ismeretlen eredetű láz. Ilyen esetben gondolni kell az immunhiányos állapot lehetőségére is.

2. Hasmenés

Gyakori tünet, lehet egyszerű gyomorrontás vagy gyomor-bélrendszeri fertőzés következménye. Ha azonban a tünetek nem múlnak, a hasmenés napokig-hetekig is fennáll, oly mértékben, hogy a betegnél már fogyás is megfigyelhető, akkor komolyabb ok is állhat a háttérben.

3. Több antibiotikumot igénylő fertőzés egy éven belül

Felnőtteknél évi 2-3 légúti betegség az őszi-téli időszakban átlagosnak nevezhető, sőt fogékonyabbak lehetünk a fertőzésekre, ha elhúzódó, például munkahelyi vagy családi stressz is nehezíti az életünket. Aggodalomra ad azonban okot az évente négy vagy több antibiotikumos kezelést igénylő fül-, tüdő-, orrmelléküreg-, vagy hörgőgyulladás.

4. Bőrtünetek

Figyelmeztető jel lehet, ha a gyakori fertőzések mellé szájpenész, gombás fertőzések visszatérő tályogok jelenléte is társul.


Magnézium az izomgörcsök, a magas vérnyomás ellen?

2022. november 30.

Ha nehezen koncentrál, izomgörcsöket tapasztal, vagy magas vérnyomással küzd, előfordulhat, hogy a szakorvosi kezelésen túl a magnézium bevitel is segíthet. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája a magnézium és a vérnyomás összefüggéseire hívta fel a figyelmet.

AFotó: 123rf.com hiány okai, tünetei

A magnézium az emberi szervezet minden sejtjében fellelhető ásványi anyag. Nélkülözhetetlen számos életfontosságú enzim működéséhez, izom összehúzódáshoz, idegi működéshez, és az erős csontozat fenntartásához. A szervezet magnéziumtartalmának közel fele a csontok felépítésében vesz részt, ahol kalciummal és foszforral alkot vegyületet. Szükség van magnéziumra az izmok működéséhez, valamint az egészséges idegi és szívműködéshez. A magnézium szívre gyakorolt pozitív hatásain túl, több vizsgálat szerint is képes csökkenteni a magas vérnyomást. Elsősorban hypertoniás krízis, preeclampia, eclampsia kezelésében használatos.

Hiánya – amely az idősödéssel, a környezetünk ártalmai, a stresszhelyzetek, a nem megfelelő táplálkozás és a kevés mozgással járó életmód következményeként egyre jelentősebbé válhat – éppen ezért negatív hatással lehet a szervezetre. A magnéziumhiány okai:

– fokozott fizikai igénybevétel,

– terhesség és szoptatás idején növekedett szükséglet,

– egyoldalú, hiányos táplálkozás (diéta, fogyókúra),

– emésztési, felszívódási zavarok (bélbetegségek),

– fokozott magnéziumvesztés (hasmenés, égési sérülés, egyes vizelethajtók szedése),
– bizonyos speciális gyógyszeres kezelés (egyes antibiotikumok, immunszupresszív készítmények, kemoterápiás gyógyszerek).

A magnéziumhiány okozhat többek közt idegrendszeri tüneteket (koncentrálóképesség zavara), izomremegést, izomgörcsöket (például éjszakai lábikragörcs). Magnéziumpótlás szükséges lehet infúzió formájában szívblokk és súlyos vesebetegség esetén, valamint toxaemia kezelésére a szülést megelőző 2 órában.

Ártalmas is lehet

  • Fontos tudni, hogy a túl sok magnézium ártalmas is lehet. Csak fokozott odafigyeléssel adható mérsékelten súlyos veseelégtelenségben, myasthenia gravis, légzőrendszeri betegség esetén. Az alkalmazás során a hypermagnesia elkerülése érdekében a beteget monitorozni kell: vérnyomás, plazma magnézium szint (1,6–2,6 mEq/liter vagy 0,8–1,2 mmol/liter), egyéb elektrolit koncentrációk, szívműködés (EKG), mély ínreflexek, veseműködés (vizeletürítés legalább 100 ml/4 óra), légzésfrekvencia tekintetében. Különösen olyan esetekben igaz ez, amikor nem az alacsony magnéziumszint megszüntetése az indikáció. Hangsúlyozni kell, hogy a magnéziumszint vérvizsgálattal meghatározható, és csak hiány esetén javasolt a pótlás – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája.

6 alattomos tünet, amit a menedzserkardiológia vizsgál

2022. november 29.

A menedzser életmódot folytató nők és férfiak életében jelenlévő stressz számos probléma forrása lehet. A bajt nem csak a feltűnő mellkasi fájdalom és az erős szívdobogás jelezheti, de apróbb tünetek is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa azokra a jelekre hívja fel a figyelmet, amelyeket a menedzserkardiológia hivatott kivizsgálni. 

Fotó: 123rf.comA menedzserkardiológia a stressz következményeit vizsgálja

Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb adatok látnak napvilágot arról, hogy a stressz, a folyamatos teljesítményorientáltság önálló entitásként jelenik meg a szívbetegségek terén, speciális tünetekkel, kórfolyamatokkal, melyek egyedi kivizsgálási, terápiás, követési megközelítést igényelnek a kardiológusok részéről.

Menedzsereknél, vagy más feszített életmódot folytató férfiaknál a kardiológiai problémák jellemzően 40 éves kor körül és afölött jelentkeznek. A nők 55 éves kor körül és az után szembesülhetnek a betegségekkel – sokszor előzetes tünetek nélkül. Az életkorban látható eltolódás mögött biológiai okok állnak: a hölgyek menopauza után válnak sebezhetőbbé, amikor az ösztrogéntermelésük már nem védi őket a szívproblémákkal szemben – ismerteti dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa. 

Van azonban néhány olyan tünet, amely mindenképpen okot ad a menedzserkardiológiai kivizsgálásra:

Gyors kifáradás fizikai terhelés közben

Jellemző tünet, hogy a korábban gond nélkül végzett mozgás egyre jobban fáraszt, vagy esetleg látványos csökken a teljesítmény. Emögött gyakran az áll, hogy a szív nem képes elég vért pumpálni a testbe. Ha pedig valaki pihenés után is kimerültnek érzi magát, mindenképpen érdemes kivizsgáltatnia magát. Vonatkozik ez arra is, ha mentálisan nem tudjuk a korábban megszokott teljesítményt nyújtani. 

Szexuális problémák

Az erektilis diszfunkció klasszikus jele lehet a szívbetegségnek. Természetesen a tünet mögött számos más ok is állhat, mint a szorongás, a stressz, fiziológiai faktorok, de az is előfordulhat, hogy a beszűkült artériák képtelenek a péniszbe pumpálni a vért. Az erektilis diszfunkció két leggyakoribb szív-érrendszeri oka az érelmeszesedés és az endothel diszfunkció. Az előbbi az ereket szűkíti és merevíti, az utóbbi megakadályozza az erek megfelelő ellazulását, ami megnehezíti a véráramlást. Vagyis az urológus mellett érdemes kardiológust is felkeresni a problémával.   

Mellkasi szorítás, fájdalom

A mellkasi fájdalom és szorítás érzése igen ijesztő lehet, különösen, ha fiatalabb vagy középkorú, ám stresszes életet élő személy tapasztalja. Igen gyakran maga a stressz okozza a pánik szindrómához hasonló érzést, ám akár szívprobléma is állhat a háttérben. A szívbetegség miatt kialakuló mellkasi panasz jellemzően akkor alakul ki, amikor az érintett aktív, a tünet lassan teljesedik ki, és inkább nyomásérzést jelent, mint szorítást, valamint a fájdalom gyakran más testrészekben is jelentkezik. 


A tüdőgyulladás védőoltással megelőzhető

2022. november 12.

Kórokozók között élünk. Több, mint 200 vírus és számos baktérium okozhat légúti megbetegedéseket az egyszerű náthától a súlyos tüdőgyulladásig.

Fontos tudni, hogy az influenza és az influenza szövődményeként jelentkező, a Pneumococcus baktérium által okozott tüdőgyulladás védőoltással megelőzhető.

A Streptococcus pneumoniae okozta fertőzések napjainkban sem veszítettek a jelentőségükből. Ezek gyakran az influenza szövődményeként is megjelenhetnek.

Pneumococcus elleni védőoltás javasolt:
• 2 éves kor alatt és 50 éves kor felett mindenkinek
• A krónikus betegeknek, akik alapbetegségük miatt fogékonyabbak a súlyos

Pneumococcus-fertőzésre: tüdő- (COPD, asztma), szív-, vese-, máj- és cukor-
betegek
• Dohányosoknak életkortól, betegségtől függetlenül
• Belsőfülműtéten átesetteknek és koponyasérülteknek
• Léphiányosoknak

Akik korábban még nem részesültek Pneumococcus elleni védelemben, azoknak az oltását a 13 szerotípust tartalmazó konjugált oltóanyaggal javasolt kezdeni. A védelmet – legalább 2 hónap eltelte után – ki lehet szélesíteni a 23 szerotípust tartalmazó poliszacharid vakcinával.

• A 65 éves kor felettieknek a 23 szerotípust tartalmazó poliszacharid oltóanyagból 1 emlékeztető oltás javasolt, ha legalább 5 év telt el az előző poliszacharid-oltás óta.
• Aki korábban poliszacharid oltóanyaggal kapott védőoltást, 1 év múlva a 13 szerotípust tartalmazó konjugált oltóanyagot is megkaphatja egy alkalommal.
• Sérült immunitásúak (daganatos betegek, szervátültetettek stb.) és léphiányosok ismételt oltásairól kezelőorvos és/vagy védőoltási szaktanácsadó dönt.
• A Pneumococcus elleni védőoltás bármely más oltóanyaggal (pl. influenza) egy időben vagy bármilyen időközzel adható.


Kúp, szirup, tabletta – Mivel csillapítsuk a gyerek lázát?

2022. november 09.

Fotó: gettyimages.com

A csecsemők és (kis)gyermekek láza a legváratlanabb helyzetekben, gyorsan felszökhet. A szülő számára megnyugtató, ha az otthoni gyógyszeres ládában a gyermek számára alkalmas láz- és fájdalomcsillapító szer is mindig megtalálható. Paracetamol vagy ibuprofén hatóanyagot tartalmazó fájdalom-és lázcsillapítók szinte minden korosztály számára „testreszabottan” – vény nélkül – kaphatók a gyógyszertárakban. Vannak kúpok, szirupok/szuszpenziók és tabletták is. Mindegyik patikaszer ugyanazt a célt szolgálja? Vajon mikor melyiket válasszuk?

A legfontosabb szempont: a kicsi életkora

A gyógyszerformák közötti választásban az egyik legfőbb szempont a kezelendő kis beteg életkora.

  • A láz- és fájdalomcsillapító hatású kúpok – a gyermekorvossal való egyeztetést követően már néhány hónapos kortól alkalmazhatók.
  • Ibuprofént vagy paracetamolt tartalmazó szájon át adandó szirupok/szuszpenziók legkorábban 3 hónapos kortól adagolhatók, ha a csecsemő testtömege – hatóanyagtól függően – meghaladja az 5 vagy 6 kilogrammot.
  • A nyelési nehézségekre, egy esetleges félrenyelés valószínűségére tekintettel a lázcsillapító tabletták az iskolás korosztály gyógyszerei. Jellemzően legkorábban 6 éves kortól javasoltak a szájban gyorsan széteső/diszpergálódó tabletták, míg egyéb láz- és fájdalomcsillapító tablettákat csak 12 éves kor fölött ajánlanak.
  • Szakmai szempontokat tekintve semmi akadálya annak, hogy akár iskoláskorú gyermekek is kúpokat kapjanak. Más kérdés, hogy már egy óvodás korú gyermek is szinte „menekül” a kúp elől.

Ezért jók a kúpok

Tudni kell azonban, hogy számos előnye van a kúpok alkalmazásának:

  • A hatóanyag a végbél nyálkahártyáján át képes felszívódni és a különféle szervekhez, szövetekhez eljutni a szervezetben. A kúpoknak a szájon át bevett gyógyszerekkel szembeni fő előnye azok májkímélő tulajdonsága. A végbélből felszívódott hatóanyagok – a végbél speciális érhálózata miatt – nem közvetlenül a májba jutnak, így a gyógyszermolekuláknak lehetőségük van a hatás helyét elérni, mielőtt a máj méregtelenítő munkájának áldozatául esnének. A kúpok tulajdonképpen a máj gyógyszerrel való „terhelését” csökkentik.
  • A kúpok szervezetbeni hatását jóval kevesebb tényező befolyásolja, mint a szájon át bevett készítményekét. Szájon át bevett gyógyszereknél nem mindegy, hogy milyen és mennyi folyadékkal veszi be a beteg a gyógyszert, éhgyomorra veszi-e be, vagy valamilyen étellel. A kúpok alkalmazásával az említett nem kívánatos gyógyszer-gyógyszer, illetve gyógyszer-étel kölcsönhatások jelentős része elkerülhető, ami biztonságosabb gyógyszeralkalmazást tesz lehetővé.
  • A kúp mint gyógyszerforma a tablettát vagy „kanalast” lenyelni nem tudó, például hányással, émelygéssel küszködő kis betegeknél is jó szolgálatot tesz.

További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...394041...179