

Információk, érdekességek
Ajánlott az életmódváltás visszértágulatok esetén
2013. augusztus 02.
Azok, akik visszerességgel küzdenek, tudják: ez nem csak azt jelenti, hogy nyáron félénkebben viselik a rövidnadrágot, vagy a fürdőruhát. Ezzel a betegséggel ugyanis együtt jár az is, hogy az ember kénytelen változtatni az életvitelén, hogy elkerülhesse az állandó fájdalmakat, illetve azt, hogy az állapota romoljon. Hogy miből áll ez az életmódváltás, arról dr. Kósa Éva főorvost, a Trombózisközpont angiológusát kérdeztük.
Ha az embernél visszértágulatok alakulnak ki, akkor léteznek olyan mozgásformák, amiket ajánlott végezni, és vannak olyanok is, amiket kerülni érdemes. Ennek oka a lábra, a visszerekre és az azokat körülvevő izmokra gyakorolt hatásukban rejlik. Míg egyes sportágak segítenek nekünk abban, hogy javuljon a keringésünk, és megfelelően tornáztatják az érintett végtagot, addig mások akár ronthatnak is a helyzeten.
Idős korban is oka van a magas vérnyomásnak!
2013. július 31.
Egy idős nénit magas vérnyomás betegséggel szállítottak kórházba, amelyet korábban sokan a kor természetes velejárójának tekintettek. Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus úgy vélte, nem minden esetben a legkézenfekvőbb megoldás a célravezető.
Jó anamnézis fél diagnózis
-A klasszikus, régi belgyógyászok azt tanították, hogy a jó anamnézis fél diagnózis. Ha ehhez még egy jól kivitelezett fizikális vizsgálat is társul, akkor sínen van az ügy - hangsúlyozza dr. Marton Anna, belgyógyász, diabetológus, kardiológus főorvos.
Hepatitis C, a csendes vírus - Nézz szembe vele!
2013. július 29.
A hepatitis C egy vér útján terjedő vírusos fertőzés, melyet a hepatitis C vírus okoz. A fertőzés elsődlegesen a májat támadja meg, de a kórokozó más szerveket is elérhet, illetve a máj sokrétű funkcióinak károsításával súlyos károsító hatása van az egész szervezetre. Minden évben július 28-án, a Hepatitis Világnap keretein belül a hepatitis C vírus (HCV) fertőzés megelőzésére, a szűrések fontosságára és a hatékony kezelési lehetőségekre hívják fel a figyelmet világszerte.
A hepatitis C úgynevezett csendes vírus, a fertőzés gyakran évekig, évtizedekig marad diagnosztizálatlan. A betegség tünetmentes jellege miatt a betegek nagy száma már kialakult májbetegséggel jelentkezik először orvosánál. A HCV fertőzés a krónikus májbetegségek, a májrák és a máj transzplantáció vezető oka.
Hogyan kezelhető az úszófül?
2013. július 17.
A betegség elsősorban gyerekek, vagy gyakran úszók körében fordul elő, neve is innen ered. Az úszófül gyakori probléma a nyári időszakban.
Érzékeny fülek
A köznyelvben úszófülként ismert otitis externa a hallójárat betegsége, melynek kialakulásában a tartós nedvesség döntő szerepet játszik. A felázott hallójárat érzékeny bőre sérülékennyé válik, így könnyebben kaphatunk el fertőzéseket. Ezt az állapotot a víz mellett kisebb – gyakran helytelen fültisztítás közben keletkező – sérülések, mechanikai, kémiai irritáció, vagy bizonyos, a fület is érintő betegségek, például seborrhea, vagy pszoriázis is előidézheti. A hallójárat sérült bőrén ezután a kórokozók könnyen megtelepedhetnek és gyulladást, gombás fertőzést is előidézhetnek.
A migrén gyors leküzdése
2013. június 26.
A testünkben fellépő panaszok enyhítésére sok esetben elég ha természetgyógyászhoz fordulunk, hiszen a tőlük kapott segítség kímélő hatással van szervezetünk egyéb területeire. Balázs István természetgyógyász csütörtöki rovatában gyógyult eseteit adja közre.
Vásárolni voltam a városban. Beléptem egy kis üzletbe, ahol máskor is jártam néhányszor. Az eladó mindig igen előzékeny volt és egyéni kívánságaimat is mindig méltányolta.
További híreink megtekintéséhez lapozzon!
1...191192193...276

